#parlament

A Fidesz nem vonult ki a parlamenti ülésteremből
 

A Fidesz nem vonult ki a parlamenti ülésteremből

Az MSZP és az SZDSZ nem támogatta a Fidesz parlament feloszlatására vonatkozó kezdeményezését. Gyurcsány Ferenc nagyjából megismételte a hétvégi kongresszuson mondottakat, a Fidesz szerint az MSZP hülyének nézi az országot.

MTI MTI


Fideszes performansz az Országgyűlésben
 

Fideszes performansz az Országgyűlésben

"Felelős kormányt Budapesten" feliratú transzparenst emelt fel a Fidesz több képviselője, amikor a parlament hétfői ülésén az első kormánytag, Veres János pénzügyminiszter szólásra emelkedett.

MTI MTI


Egyfordulós választás, kétszáz fős Országgyűlés 2010-től?
 

Egyfordulós választás, kétszáz fős Országgyűlés 2010-től?

"Javaslataink a nagy pártok mindhárom kívánságának eleget tesznek: jóval kevesebb képviselőt válasszunk, rövidebb választási kampányban, és az új rendszer ne sértse egyik párt érdekeit se, illetve legyen arányosabb az eddigi szisztémához képest" - indokolta Magyar Bálint az MDF és az SZDSZ közös kezdeményezését. Kedden nyújtották be törvényjavaslatukat három változatban. Mindhárom egyfordulós lenne, 200 képviselőt választanának, és megmaradna az ötszázalékos bejutási küszöb. A hvg.hu a törvényjavaslat benyújtásának apropóján kérdezte Magyar Bálintot.

unknown unknown


Megszűnik a napi standolás
 

Megszűnik a napi standolás

Márciustól nem naponta, hanem havonta egyszer kell standolni a vendéglátóiparban, megszűnik a készpénzes fizetést 250 ezer forintban maximáló szabály, és a házipénztár rendszere is megváltozik - az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés.

MTI MTI


Leszavazták az önfeloszlatást
 

Leszavazták az önfeloszlatást

Az Országgyűlés elutasította a parlament feloszlásáról szóló Fidesz-KDNP-javaslatot, valamint az ugyanerről szóló országos népi kezdeményezést hétfőn.

MTI MTI

Várhatóan hétfőn sem oszlatják fel a parlamentet
 

Várhatóan hétfőn sem oszlatják fel a parlamentet

A tavaly őszi sikertelen szavazás után várhatóan hétfőn sem oszlatja fel magát az Országgyűlés, miután sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatja a javaslatot, így igen szavazataival kisebbségben marad a Fidesz, a KDNP és az MDF.

MTI MTI

Mi van Gyurcsány csomagjának mélyén?
 

Mi van Gyurcsány csomagjának mélyén?

A parlamentben hétfőn Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyekkel a kormány a válság hatásait szeretné mérsékelni, illetve el kívánja indítani az országot a kiegyensúlyozott fejlődés irányába. A csomag segítségével kellene kitörni (hivatalos megfogalmazás szerint) a gazdasági válság és a struktúraátalakítási kényszer kettős szorításából.

hvg.hu hvg.hu

Gyurcsány nem politizált a beszédében, de jó ez neki?
 

Gyurcsány nem politizált a beszédében, de jó ez neki?

Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti beszéde olyan politikai beszéd volt, amelyből hiányzott a politika, talán mert a kormányfő azt szeretné elérni, hogy a Fidesz is előálljon egy válságkezelő programmal. Politikai elemzők kommentálják Gyurcsány szavait.

MTI MTI

Gyurcsány bejelentései
 

Gyurcsány bejelentései

A miniszterelnök szerint nagyobb gazdasági teljesítményt és a foglalkoztatás növelését kell elérni, és öt területen azonnali változásokat. Az ellenzék kivonult a folyosóra. Bejelentések sora: egyebek mellett növekvő áfa, csökkenő munkáltatói tb-járulék, átalakuló nyugdíj- és szociális rendszer.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu