#petíció

Egyre csak nő a tiltakozó iskolák száma
 

Egyre csak nő a tiltakozó iskolák száma

Lehet, hogy Balog Zoltán miniszter a reggeli tévéműsorban mondott "túltoltuk a biciklit" beszédével arra számított, hogy a mikolci középiskola petciójához csatlakozók tiltakozása eztán csillapodni fog, de ennek semmi jele. Újabb és újabb intézmények írják alá, hogy a túlzott központosításnak és a korámynzati oktatáspolitikának milyen káros következményei vannak az iskolákra nézve. Eddig 466 iskola tanárai csatlakoztak a Herman Otó Gimnázium tiltakozásához

hvg.hu hvg.hu

 

"Élet-halál kérdése": Bárányokkal mentek a Kossuth térre a hortobágyi gazdák

Birkás felvonulással egybekötött figyelemfelkeltő demonstrációt tartott a Független Kisgazdapárt kedden a Kossuth téren. Arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának több mint egy éve kiírt legelő-pályázatán sok olyan ember nyert el területet korábbi bérlők elől, akik nem helyiek vagy nem is foglalkoznak állattartással. A föld nélkül maradt gazdák szerint biológiai katasztrófa következhet be, ha nem tudják legeltetni a csaknem harmincöt-negyvenezer anyajuhot. A gazdák petíciót adtak át a Fölművelésügyi Minisztérium illetékesének, aki meghallgatta a panaszokat, kellemes húsvéti ünnepeket kívánt, majd úgy búcsúzott, hogy "örültem".

hvg.hu hvg.hu


Aláírást gyűjt a DK a vasárnapi boltbezárás ellen
 

Aláírást gyűjt a DK a vasárnapi boltbezárás ellen

Az ország mind a 106 választókerületében, több száz helyszínen kezdett aláírásgyűjtésbe hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK), miután a párt petíciót indított a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény eltörléséért - jelentette be hétfői budapesti, a Nyugati aluljáróban tartott sajtótájékoztatóján a DK ügyvezető alelnöke

MTI MTI

Down-szindrómás karaktereket látnának a Disney-filmekben
 

Down-szindrómás karaktereket látnának a Disney-filmekben

Már több mint hatvanezren írták alá azt a petíciót, amelyben egy Down-kóros kislány édesanyja azt kéri a Disney stúdiótól, hogy produkcióiban engedjen nagyobb teret a szereplők sokféleségének, mert a Disney-filmeket szerető lánya nem talál a maga számára példaképet bennük - számolt be róla hétfőn a CBS San Franciscó-i honlapja.

MTI MTI

Navracsics ellen keltek ki világhírű művészek egy petícióban
 

Navracsics ellen keltek ki világhírű művészek egy petícióban

Harminc ismert európai művész – köztük Michael Haneke Oscar-díjas filmrendező, Pierre Audi, a Holland Nemzeti Opera vezetője és Luc Bondy, a párizsi Odéon színház igazgatója – petíciót nyújtott be Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, hogy így tiltakozzanak Navracsics Tibor kulturális EU-biztossá való kinevezése ellen.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

 

"Adjátok vissza a világnak az SL-1200-ast!"

25 ezren szólítják majd fel a világ legjobb dj-lemezjátszóját gyártó céget, hogy a legendás, ikonná vált, de négy éve már nem gyártott készülékét tegye fel újra a termelőszalagra. Egy rajongó felhívására indult be a Technics SL-1200 felélesztési kísérlete – amit a "bakelitlemezek" reneszánsza gazdaságilag is indokolttá tehet.

hvg.hu hvg.hu



Az EP-hez fordultak a Békemenetesek a székelyföldi magyarokért
 

Az EP-hez fordultak a Békemenetesek a székelyföldi magyarokért

Petícióval fordult kedden az Európai Parlamenthez (EP) a Békementeket is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Szellemi Honvédelmi Mozgalom és a Székelyföldért Társaság annak érdekében, hogy az erdélyi magyar kisebbség egy egységes régióban élhessen Románia területén.

MTI MTI

Nettó 78 ezer forint – az Emmi előtt tüntettek, akik kimaradtak a béremelésből
 

Nettó 78 ezer forint – az Emmi előtt tüntettek, akik kimaradtak a béremelésből

33 ezren írták alá a szociális ágazatban dolgozók petícióját, de csak kétszázan vettek részt a hétfői tüntetésen. Az ágazatban már hat éve nem volt béremelés. A házi segítségnyújtásban, az idősellátásban, a bölcsődékben, a családsegítő szolgálatokban, a gyermekvédelmi otthonokban, valamint a fogyatékosokkal és szenvedélybetegekkel foglalkozó intézményekben dolgozók szomorúan alacsony bérekért dolgoznak.

MTI MTI



Hajmeresztő üzenetben fenyegetik Orbán hívei a váci gimnázium diákjait
 

Hajmeresztő üzenetben fenyegetik Orbán hívei a váci gimnázium diákjait

Egyesületek és magukat CÖF-ösnek valló aktivisták húzták fel magukat azon, hogy a váci Madách-gimnázium nem küldi el diákjait a március 15-i állami ünnepségekre. Állásfoglalásukban kezdeményezik, hogy az iskola vezetését és a már felnőtt diákokat nevelő célzattal sorozzák be a Polgári Védelembe, illetve hogy a diákok ne nyerhessenek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A CÖF elhatárolódott a közleménytől.

hvg.hu hvg.hu



Magyar petícióról tárgyaltak Brüsszelben
 

Magyar petícióról tárgyaltak Brüsszelben

Hétfőn tartott meghallgatást az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága annak a magyar beadványnak az ügyében, amelyet a Születésház Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és az Alternatal Alapítvány nyújtott be, mert úgy vélik, hogy a Magyarországon alkalmazott gyakorlat sérti a szakmai képesítések elismeréséről szóló uniós irányelvet.

MTI MTI



Az ambuláns szülésért nyújtanak be petíciót
 

Az ambuláns szülésért nyújtanak be petíciót

Petíciót nyújt be az illetékes szervekhez a Születésház Egyesület, amely azt szeretné elérni, hogy ha egy szülés után minden rendben van, és az anya a gyermekkel együtt haza szeretne menni a kórházból, azt minden procedúra nélkül megtehesse – írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

MTI MTI