Töltéstava polgármestere Nostradamust idézve jelentette be, hogy 30 ezer forinttal támogatják a 60 év felettieket
Sándor Károly polgármester szerint Töltéstava előre megy, kivéve, ha szakadék van előtte.
Sándor Károly polgármester szerint Töltéstava előre megy, kivéve, ha szakadék van előtte.
hvg.hu
Veres Margit 2018-ban kapott letöltendő börtönbüntetést, de nem vonult be, mert kegyelmi kérvényt adott be az államfőhöz. Úgy tűnik, pozitívan bírálták el.
hvg.hu
Többek között Derecskén, Kisasszondon, Örménykúton és Budapest IV. kerületében a 12. egyéni választókerületben választanak új önkormányzati képviselőket vagy polgármestereket.
MTI
Filvig Géza polgármester szerint a közétkeztetésért felelős cég vezetője saját hatáskörben döntött az adagok csökkentéséről.
hvg.hu
Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje hitelt fog felvenni napelemekre, és sajnálja, de nem tud segíteni a hódmezővásárhelyi vállalkozásokon.
hvg.hu
A járási hivatallal két meg nem nevezett projektre kötött támogatási megállapodást egy Heves megyei település polgármestere, ám egy közmunkást, akit mindkét projekthez felvett papíron, inkább a helyi múzeumban foglalkoztatott.
MTI
Schuszter Gergely polgármester arra kérte a lakókat, hogy inkább szervezzenek szabadtéri programokat.
hvg.hu
Kultúra, sport, óvoda. Ilyen sorrendben zár be a hetvenezres Pest megyei város, Érd, ha nem kapnak állami támogatást. Csőzik László ellenzéki polgármester szerint önkormányzati ársapkára vagy olcsó paksi áramra lenne szükség. Interjú.
Csach Gábor, Balassagyarmat fideszes polgármestere nem először bírálja a kormányt a rezsicsökkentés átszabása miatt.
hvg.hu
Brunner Imre hárommillió forintért vette meg az ingatlant.
hvg.hu
A szegedi polgármester szerint a kiterjedt lezárások teljesen lebénították volna a várost.
hvg.hu
Van, ahol lemondás, máshol a polgármester halála miatt kellett a szavazást kiírni.
MTI
MTI
hvg.hu
Szalay Istvánt a szegedi önkormányzat saját halottjának tekinti.
MTI
Lengyel Róbert polgármester szerint "új virágágyások és szökőkút nélkül megleszünk, de áram nélkül nem".
hvg.hu
Zádori János és felesége pályázati pénzek jogtalan lehívása érdekében többek között túlszámlázással nyújtott segítséget „üzletfeleinek”.
MTI
A mai árak mellett az 1,6 milliárdot is meg fogja haladni jövőre a közvilágítás költsége a város fideszes polgármestere szerint.
hvg.hu
Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint egyre többször fordul elő az is, hogy senki nem akar energiát vagy gázt adni az intézményeiknek.
hvg.hu
A pár évek óta külön él, ráadásul más országban is.
hvg.hu
Ásotthalom polgármesterének pedig a Mi Hazánk támogatásával induló Papp Renátát választották.
MTI
MTI
hvg.hu
Szita Károly autóját többször is lefotózták a helyi kórház előtt, ahogy egyszerre két mozgássérült parkolóhelyen áll. A polgármester elnézést kért.
hvg.hu