Falusi Mariann és Dés László is a XIII. kerület díszpolgára lett
Tóth József polgármester a képviselő-testület, a lakosság és a civil szervezetek javaslatai alapján adta át a díjakat.
Tóth József polgármester a képviselő-testület, a lakosság és a civil szervezetek javaslatai alapján adta át a díjakat.
2019-ben még a Fidesz és a KDNP támogatásával lett polgármester Filemon Mihály Nyírmártonfalván, most függetlenként indul újra.
Abban az esetben, ha a testület valamiért nem működik.
A jelenlegi városvezető az elkövetkező évek legnagyobb feladataként a BYD elektromos autógyárának megépítésének „levezénylését” említette.
Az egykori szocialista politikus a VII. kerületben méretteti meg magát.
A volt fideszes politikust egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják, de indul a júniusi önkormányzati választásokon Pusztaottlaka polgármester-jelöltjeként.
Szarvas Róbert korábban azzal érvelt Hadházy Ákosnak, hogy „valahol laknia kell”.
Sőt, az ügyészség szerint visszaélt önkormányzati állásokkal, SIM-kártyákkal és a tűzifaprogrammal is.
A főváros XIV. kerületében előválasztás nélkül is a Momentum jelöltje kapná a legtöbb szavazatot.
A Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd helyi szövetségéhez a Jobbik is csatlakozott, mindannyiuk által támogatott polgármester-jelöltként indul újra Kiss László polgármester.
A polgármester javaslatára egyhangú döntés született hétfőn Szigetszentmiklóson a korábbi bűnügyei miatt a pedofil adatbázisban szereplő és egy friss, hasonló ügyben letartóztatott S. Tibornak 2000-ben átadott városi kitüntetés, a Testnevelési és Sport Díj visszavonásáról.
Hadházy Ákos videón szembesítette, ott azt is letagadta, hogy ő lenne a polgármester.
A fideszes politikus otthagyja jelenlegi posztjait, hogy indulhasson az önkormányzati választáson. Sajtóértesülések szerint azonban már megváltak tőle, mielőtt bejelentette volna, hogy a felmentését kéri.
Részletesen beszélt a tervezett sóskúti akkufeldolgozó üzemről a beruházó Andrada-csoport vezére és a leendő üzemvezető. Bemutatták a feldolgozás végtermékét, a két milliméteres lítium-, kobalt- és mangángranulátumokat, és azt ígérték, HEPA-szűrőn megy majd át az üzemből kiengedett füst.
A lakossági tájékoztatás elmaradt, helyette országgyűlési képviselők vitatkoztak biztonságiakkal, a sóskútiak által kifütyült, kikezdett és láthatóan megrendült polgármestert pedig a rendőrök menekítették haza az akkufeldolgozó üzem épülése miatt feldühödött tömeg és a sajtó kérdései elől. Videóriportban mutatjuk meg a keddi sóskúti eseményeket.
11 évig vezette az Orbán Győző bányájának is otthont adó települést a volt polgármester.
Borkai megerősítette, hogy Győr jelenlegi fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András javára biztosan nem fog visszalépni. Interjút adott az ATV Híradónak Borkai Zsolt, Győr egykori polgármestere.
Sokat ivott, és öngyilkossággal fenyegetőzött Kiskunfélegyháza polgármestere egy helyi étteremben – írja a Blikk. A polgármester nem cáfolta a történteket.
A volt alpolgármester úgy nyilatkozott, szégyelli, hogy valaha köze volt a város vezetéshez, a volt polgármester pedig már nem tartja olyan nagy becsben a párttagkönyvét, mint régen.