Az ügyészség visszautasítja a politikai kommunikációs támadásokat
Magyar Péter és Baka András irányából is kapott az ügyészség az utóbbi időben.
Magyar Péter és Baka András irányából is kapott az ügyészség az utóbbi időben.
HVG
Kátai-Németh Vilmos bizalomvesztésre hivatkozva rúgta ki előző emberét.
HVG
Hiába folyt Hankó Balázs és Seszták Miklós ügye párhuzamosan, az internetes keresőóriás statisztikái szerint az előbbi körüli folyamatos hírverés meghozta az eredményét.
HVG
Sasi-Nagy Edit szerint még nem elég demokratikus az ország ahhoz, hogy közvádas bűncselekményeknél automatikus legyen a mentelmi jog felfüggesztése.
HVG
A legfrissebb felmérés megadhatja a kezdőlökést Andy Burnham kormányának, hogy szorosabbra fűzze a szálakat Brüsszellel.
HVG
Melléthei-Barna Márton szerint az iratanyag előzetes átvizsgálása és a publikálásának előkészítése a tervezettnél több időt vesz igénybe, így a törvényben megjelölt október 20-ára nem lesznek meg vele.
HVG
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják a képviselőt.
HVG
A képviselő és a házelnök egymást vádolta azzal, hogy az Országházhoz nem méltó célokra használják a Parlament épületét.
HVG
Hallgattassék meg a másik fél is – írja az aranykonvojügy miatt lemondott volt főügyész.
HVG
Kátai-Németh Vilmos miniszter bizalomvesztéssel indokolta a döntést.
HVG
Jogászokat és politológust kérdeztünk a kormányfő mobillopási ügyéről. Arra voltunk kíváncsiak, hová vezethet az ellene indult büntetőeljárás, miután a tiszás többség egyhangúlag megszavazta mentelmi jogának kiadását. Kérdés az is, van-e esély a mediációra, milyen büntetést kaphat, és érintheti-e mindez a kormányt is.
A Tisza-kormány kipenderíti a sportszervezetek éléről a politikusokat, akik már jóval azelőtt megjelentek a hazai sportélet vezetésében, hogy a polgári sportegyesületek állami intézményekké alakultak 1945 után. A foci népszerűsége különösen nagy erővel vonzotta a hatalmat, ami egy sajátos, rendszerváltásokat túlélő működési struktúrát eredményezett. Ki várta töltött pisztollyal a lelátón Horthyt? Miért miklósbácsizta le Puskás a kormányzót, és miért csürhézte le Kádár a Fradit? Kik voltak Kubatov Gábor nagy elődei a kreatív gazdálkodásban, és miért vált kínossá a népszerű szurkolói rigmus a szovjet elvtársak előtt?
A rendszerváltás után Budapest pénzügyeiért felelt, 2002 és 2010 között pedig a Szerencsejáték Zrt.-t vezette.
HVG
Kálnoki-Kiss Attila címe azért kellene a rendőröknek, mert eljárást folytatnak nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt.
HVG
Bízik benne, hogy mostantól pártatlan és hatékony lesz az eljárás.
HVG
Az Alkotmánybíróság volt elnöke nem tud felidézni hibát abból az időszakból, amikor legfőbb ügyész volt, és visszautasítja, hogy politikai érdekeket szolgált volna a szervezet.
HVG
A KNDP-s politikus mentelmi jogát hétfő reggel függesztette fel az Országgyűlés.
HVG
Az eddigi miniszterelnök, Ulf Kristersson jobboldali koalíciója kerülhet ziccerbe.
HVG
HVG
MTI
Homoki Tamás közölte, hogy a fia, Homoki Balázs az ő tisztségétől függetlenül, szakmai alapon lát el jogi feladatokat az önkormányzatnál. Homoki Balázs kezdeményezte a cégéhez érkezett önkormányzati megbízások felülvizsgálatát.
HVG
Eközben a Fehér Ház nem sokkal a nyilatkozat után azt állította, hogy az Egyesült Államok nem tervez fegyvereket értékesíteni Kínának.
HVG