A Csillag börtön falára vetítette Orbán és Mészáros portréját Jakab Péter
A Jobbik-elnök közben kedélyesen elbeszélgetett az arra járó bv-sekkel, és kijelentette, hogy a bűnnek nincs színe.
A Jobbik-elnök közben kedélyesen elbeszélgetett az arra járó bv-sekkel, és kijelentette, hogy a bűnnek nincs színe.
hvg.hu
Csaknem 9 milliárd forintot oszt szét a kormány hat fővárosi önkormányzat között, hogy enyhítsék a járvány okozta „nemzetgazdasági hatást”. Az érintett kerületek egyike sem ellenzéki irányítású. A Miniszterelnökség szerint azért, mert korábban Karácsony Gergely éppen ezektől a kerületektől vont el útfelújítási forrást.
A Kúrián folytatódik a Tiborcz-adó elnevezése miatti per Karácsony Gergely és Tiborcz István között. A főpolgármester azt ígérte, hogy a legdrágább ingatlanok tulajdonosaitól beszedik ezt az adót, Schiffer András pedig, aki Karácsonyt képviseli az eljárásban, a hvg.hu-nak elmondta, a bíróság szerint is közszereplő a miniszterelnök veje, a róla elnevezni kívánt adónem pedig közügy.
hvg.hu
Egy sor konkrét kormányhatározat, államigazgatási munkaanyag, sőt törvényjavaslat bizonyítja, hogy Fudan Egyetem budapesti kampuszának megvalósítására komoly szándék volt eddig, az ellenzék által szervezett konzultáció és népszavazás, majd a hétvégi tüntetés után viszont megváltozott a kormány hozzáállása a projekthez. De vajon csak szavakban, vagy ténylegesen is? Megnéztük, hogy a Fudan-csatában milyen fegyvert vethet be a kormány, illetve a beruházás ellenzői.
Bocsánatkérés és 500 ezer forint kártérítés jár Tiborcz Istvánnak, amiért Karácsony Gergely a kampányban a Tiborcz-adó névvel állt elő.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Úgy tűnik, az ellenzék megpróbál politikai tőkét kovácsolni abból, hogy Kövér László parlamenti elnök sorozatban egyre nagyobb összegekre bünteti a parlamenti képviselőiket. A házelnök szigora a legritkább esetben sújt le kormánypárti politikusra, pedig személyeskedő, olykor kocsmai stílusú beszólásból egyik politikai oldalon sincs hiány.
Még majdnem egy év van hátra a választásokig, de már most sokan szeretnének képviselők lenni Budapest 6-os választókerületében, és a főváros más körzeteiben, valamint néhány vidéki választókerületben is nagy a tolongás. Az ellenzéki előválasztás csökkenti majd a végső indulók számát, de az abban részt nem vevő és a frissen, 2022-re alakuló új pártok jelöltjei pedig megnyújtják majd a szavazólapokat.
A Párbeszéd pártigazgatója szerint az az egyéni ambíciókat sokszor alá kell rendelni felsőbb érdekeknek.
hvg.hu
A lap szerint lektorátusi vizsgával nem lehetett volna tanársegéd vagy adjunktus a főpolgármester a Corvinuson.
hvg.hu
Volt külügyminisztere szerint nem igaz, hogy Antall József a politikai örökösévé tette Orbán Viktort. A fiával megegyeztek arról, hogy a nyilvánosság előtt nem bírálják egymást.
hvg.hu
A már hivatalos eredmények szerint a korábban a legnagyobb esélyesnek tartott Alternatíva Németország a szavazatok 20,8 százalékát szerezte meg.
MTI
A producer azt mondta, saját forrásból és támogatásokból készül az ELK*RTUK. Gyurcsány Ferenc beszédét történelmi bűnnek tartja.
hvg.hu
Pár napja erőteljesen azt kommunikálja a kormány, hogy még nincs miről vitázni, ehhez képest azért a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról hamarosan szavaz az Országgyűlés.
hvg.hu
Schanda Tamás államtitkár szombaton arról beszélt, csak a 22-es választás után döntenek a Fudan Egyetemről, ami Karácsony szerint azt jelenti, hogy a kormány berezelt.
hvg.hu
Az erről készült fotót Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester kapta meg.
hvg.hu
Akár 8 évet is kaphat az a 21 éves egyetemista, akit terrorcselekmény előkészítésével vádolnak.
hvg.hu
53 ember eddig nem kapott kártérítést.
hvg.hu
Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a magyar pedagógusoknak az egész éves munkájukért - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
MTI
“Igen a Diákvárosra, nem a kínai gigaegyetemre” – ez volt a mottója a tüntetésnek, amelyet a kínai Fudan Egyetem tervezett budapesti kampusza körüli botrány hívott életre. A szervezők több ezer embert vártak, felszólalt Karácsony Gergely is.
hvg.hu