Hivatalos: Mohamed Szalah a szezon végén távozik a Liverpooltól
Szoboszlai Dominik csapattársa kilenc év, 255 gól, két PL- és egy BL-arany után költözik el a Mersey partjáról.
Szoboszlai Dominik csapattársa kilenc év, 255 gól, két PL- és egy BL-arany után költözik el a Mersey partjáról.
HVG
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában.
MTI
Állítása szerint azután tett sértő kijelentést, hogy apjára becsmérlő megjegyzést tettek.
HVG
A magyar válogatott csapatkapitánya az eltiltását töltötte.
MTI
Az angol bajnokságban magasan neki volt a legrosszabb teljesítménye a Spurs edzői közül 2008 óta: 38 mérkőzéséből mindössze 13-at nyert meg.
HVG
A magyar válogatott középpályását az 58. percben cserélték le.
MTI
A magyar játékos szerezte meg a meccs első gólját, amire Bernardo Silva és Erling Haaland is válaszolni tudott.
HVG
Magyarországon kedvezményesen adóznak a focisták, Angliában a legmagasabb adósáv vonatkozik rájuk. Tóth Alex fizetése nagyjából háromszorosára nőhetett a Bournemouthba igazolásával, az általa fizetett adó mintegy tízszeresére.
HVG
Az Athletic szerint Tóth Alex egy „újabb Bournemouth által felfedezett gyémánt” lehet.
Papp Bence szerint kizárólag a 20 éves játékos érdeme, hogy bő egy év alatt az NB II-től az angol élvonalig jutott.
MTI
Tóth Alex ugyan még csak 20 éves, de már alapembere a magyar válogatottnak, a Bournemouth pedig talán az egyik legjobb helyszín arra, hogy kihozza magából a maximumot. Ha csak Kerkez Milos példáját vesszük alapul, láthatjuk, hova lehet innen eljutni, hogy Antoine Semenyót, Illja Zabarnyit, vagy Dean Huijsent már ne is említsük.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapattársa az Arsenal elleni bajnokin sérült meg.
MTI
A Macclesfield FC 2-1-re múlta felül a tavalyi szezon győztesét, a Crystal Palace-t.
HVG
Ezzel a döntetlennel továbbra is 14 pontos a lemaradása a listavezetőhöz képest a címvédőnek.
Értékelte a tavalyi évet és a terveiről is beszélt Szoboszlai Dominik a Sky Sportsnak. A középpályás úgy érzi, tartozik Magyarországnak egy világbajnoki részvétellel és bár elismerte, hogy idén nem ők a Premier League-győzelem esélyesei, nem tartja lefutottnak a bajnokságot.
HVG
Az előző trénert, Enzo Marescát a múlt héten menesztette a londoni klub vezetése.
HVG
Elfogyott a klubvezetés türelme, menesztették a portugál edzőt.
HVG
A Vörösök első gólját Alexander Isak szerezte, de belesérült a lövésbe.
MTI
A Liverpool vezetőedzője a magyar játékos állapotáról beszélt.
HVG
Vélhetően a hét második felében dől el, hogy játszhat-e a Tottenham ellen a magyar középpályás.
HVG