Nem volt puccs, de levertük!
Rosszul tudtuk. Sőt, más is rosszul tudta: semmi olyasmi nem történt a Fidesz egri frakcióülésén, amiről - a hvg.
Rosszul tudtuk. Sőt, más is rosszul tudta: semmi olyasmi nem történt a Fidesz egri frakcióülésén, amiről - a hvg.
Seres László
Tényleg kemény lehet így kormányozni. A szekrényben csontvázak, a világ tele vérszomjas spekulánssal, idebenn vakondemberek kísértenek, és akkor jönnek a háromlábú puccskísérletek. És mindezzel full őrülten kell megküzdeni.
Azt, hogy egy jól körülhatárolható, nemzetközi érzelmű értelmiségi kör megpróbált puccsot szervezni a nyugodt...
Seres László
Irányváltásra készül a neonácinak tartott Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD), köszönhetően az idei esztendő választási kudarcainak és támogatottságuk tartós csökkenésének is.
MTI
Feloldották a kormányfő házi őrizetét pénteken Bissau-Guineában, ahol előző nap puccskísérlet történt. Mamudu Djau kormányszóvivő elmondta: a katonák elhagyták Carlos Gomes házát, de a rendőrök még ottmaradtak, hogy felügyeljék a rendet. Hozzátette: a miniszterelnök pénteken találkozik az államfővel, hogy megbeszélje vele a történteket.
MTI
Hétfői sajtójelentések szerint Törökországban letartóztatták a fegyveres erők több volt parancsnokát azzal a gyanúval, hogy puccsot készítettek elő az iszlamista gyökerű kormány ellen.
MTI