#rádióadás

MTI Világ

Az éterben is terjed már az Iszlám Állam

Rádióállomást hozott létre az Iszlám Állam Kelet-Afganisztánban, hogy erősítse befolyását és a helyi szélsőséges tálib mozgalom helyébe lépjen – jelentette hétfőn a Reuters brit hírügynökség. Helyi tisztviselők aggódnak, mert a rádióműsorban radikalizálódásra ösztönzik a fiatalokat.

MTI Világ

Nyugati adók tiltakoznak iráni adásuk zavarása ellen

A brit BBC, a német Deutsche Welle és az Amerika Hangja (VOA) közös közleményben ítélte el pénteken, hogy az iráni hatóságok az utóbbi 24 órában, vagyis az iszlám forradalom évfordulójának napján zavarták műholdas rádió- és tévéadásaik iráni vételét.

Egyetemi beruházásokra költenek a járvány elleni védekezési alapból 3 milliárd forintot

Egyetemi beruházásokra költenek a járvány elleni védekezési alapból 3 milliárd forintot

Az LMP is beállna Karácsony Gergely mögé

Az LMP is beállna Karácsony Gergely mögé

Összeverekedett két panda Szecsuanban, 17 percig gyűrték egymást - videó

Összeverekedett két panda Szecsuanban, 17 percig gyűrték egymást - videó

Tíz fok sem lesz szerdán, keleten havazás is várható

Tíz fok sem lesz szerdán, keleten havazás is várható

Marabu Féknyúz: És bízva bízzál

Marabu Féknyúz: És bízva bízzál

103 olimpiára készülő magyar nem kérte a védőoltást

103 olimpiára készülő magyar nem kérte a védőoltást

Fliegauf Bence: Amikor felveri a gaz a társadalmat

Fliegauf Bence: Amikor felveri a gaz a társadalmat

Itt a BMW 128tii, a maga nem szerény 313 lóerejével

Itt a BMW 128tii, a maga nem szerény 313 lóerejével

A címlapról ajánljuk