#rendőrség



Oszlásnak indult a milliomos holtteste, mire rátaláltak Szentesnél

Több mint kilencmillió forint hevert háborítatlanul annak a férfinak a holtteste mellett, amelyre Szentes közelében találtak rá néhány nappal ezelőtt – értesült a hvg.hu. Úgy tudjuk, a férfi túllőhette magát, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csak annyit közölt lapunkkal, hogy az ügyben idegenkezűség nem merült fel.



Csendőrszemléletű a kormány és a rendőrség

„A magyar kormányzat és rendőri vezetés, benne a belügy irányításának kultúrája totálisan csendőrkultúra jellegű” - Mondja a szűkebb kutatási területének számító rendőri korrupcióról Krémer Ferenc szociológus a vele készült interjúban.




Tízmilliós kárt okozott az E.ON-nak egy férfi

Tízmilliós kárt okozott az E.ON-nak egy tápiógyörgyei férfi, aki elektronikai eszközöket lopott el az áramszolgáltató munkaállomásairól. A férfit a napokban fogták el a tatabányai rendőrök – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.


Hibák bonyolítják a romagyilkosságok újrainduló tárgyalását

Végzetes hibát elkövető nemzetbiztonsági szolgálatok, szabálytalanul DNS-mintát vevő rendőrség – a romagyilkosságok ügyében már több lehetséges hibára is fény derült az eddig megtartott tárgyalások után. A bíróság keddtől ismét tárgyalja a hat áldozat elleni gyilkosságsorozat vádlottainak ügyét.



Cáfol az ORFK Portik-ügyben

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) cáfolta a Portik Tamás és társai ellen folyamatban lévő büntetőeljárás vezetőjének menesztéséről szóló híreket. Lapunkkal korábban csak annyit közöltek, nem nyilatkoznak, mert ez "személyzeti kérdés".


A TEK lenyúlhatja a bevetéseket a rendőrségtől

Van fegyver, vagy nincs fegyver az elkövetőnél - leggyakrabban ez alapján dől el, hogy a rendőrség kéri-e Terrorelhárítási Központ segítségét bűncselekmények elkövetőinek elfogására. A Műegyetemnél is ezért jelentek meg a TEK-esek, ezért ők voltak a józsefvárosi fegyverarzenált begyűjtői. Ugyanakkor a fegyvervásárlást tervező "Daflics ezredesért" nem mentek el Pécsre. Rendőrök szerint előfordul, hogy ők is meg tudnának oldani egy-egy bevetést, de a TEK magához vonta a bevetés jogát.


Megindultak a rendőri kirúgások Pest megyében

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda átalakítása után elkezdődött a Pest megyei városi kapitányságok vezetőinek a cseréje – értesült a hvg.hu. Akad olyan vezető, aki másik kapitányság élén folytathatja rendőri pályafutását, de tudunk olyanról is, aki rendelkezési állományba kerülve vár addig, amíg új feladatot nem kap.


Két éve szórakoztat a TEK

Rég halott nyilasnak írt levél, ártatlan családra rátört ajtó, nagy felhajtással lefoglalt filmes kellékek – a Terrorelhárítási Központ (TEK) megalakulása óta számos bakit követett el. Pedig vezetőjük szerint ez a világ egyik leggyorsabb alakulata és hibátlanul teljesít. Összeszedtük a TEK eddigi nagy hírt kapott akcióit.


Lemondatná a ceglédi rendőrkapitányt a Jobbik

A Jobbik azonnali lemondásra szólítja fel a ceglédi rendőrkapitányt a Pest megyei településen augusztus végén kialakult konfliktus kezelése miatt és az ellenzéki párt nem ért egyet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tényfeltáró vizsgálatának megállapításaival - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Korondi Miklós.





Őrizetbe vették és meggyanúsították Biszku Bélát

A Budapesti Nyomozó Ügyészség közlése szerint Biszku Bélát őrizetbe vették hétfőn. Több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűnökkel gyanúsították meg az '56-os és '57-es sortüzek elrendelése miatt. Az ügyészség házi őrizetet kér a 91 éves volt belügyminiszterre.