Forgalomkorlátozás Budapesten, tüntetnek a rendvédelmisek
A pénteki megmozdulás során autós és gyalogos, illetve fáklyás felvonulást terveznek, több helyen tilos megállni autóval.
A pénteki megmozdulás során autós és gyalogos, illetve fáklyás felvonulást terveznek, több helyen tilos megállni autóval.
FH
FH
MTI
A Hivatásunk védelmében elnevezésű akción szerzett jogaik védelmében tiltakoznak a rendvédelmi dolgozók pénteken, az április 11-22. közötti, 15 ezer munkavállalót megmozgató demonstrációsorozat folytatásaként, mivel a kormány továbbra sem bocsátkozik érdemi tárgyalásba a szakszervezetekkel. A pénteki tüntetésen részt vesz a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és cigány polgárőrök is.
Fontos Erzsébet
A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) is részt vesz a fegyveres és rendvédelmi dolgozók által meghirdetett május 6-i demonstráción Budapesten - közölte a szakszervezet csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Újabb nagyszabású demonstrációt hirdetnek péntekre a fővárosba a fegyveres és rendvédelmi dolgozók - jelentette be a Hivatásunk védelmében elnevezésű akciósorozat demonstrációs bizottságának vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
Demonstrációjukkal nem akarják megzavarni a közelgő egyházi ünnepet.
MTI
Május 6-án újabb, az előzőnél nagyobb demonstrációt hirdettek a rendvédelmi dolgozók.
Klubrádió
A Széll Kálmán-tervben meghatározott irányvonal rossz - véli a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szakszervezeteit tömörítő demonstrációs bizottság elnökeke.
MTI
Még mindig tart a rendelkezésre álló információk elemzése a szombati rendvédelmi demonstráción történtekről. Továbbra sem tudni, hogy hány eljárás indult és pontosan miért.
FH
FH
Hírszerző
A kormánytiltás ellenére is egyenruhában demonstráltak a rendvédelmi dolgozókat tömörítő szakszervezetek képviselői a fővárosban. A tiltakozók az életpályamodell módosítása, a kormány intézkedései ellen tüntettek. Sok ezren voltak: köztük rendőrök, börtönőrök, tűzoltók, vámosok. A Hősök teréről a demonstrálók a Parlament közelébe, az Alkotmány utcához vonultak, majd fél háromkor a Kossuth térre. A demonstráció eseményei Nagyítás-fotógalériánkban.
unknown
Fotóriporterünk mobiltelefonjával követi a tüntetőket, pillanatnyi benyomásait küldi képekben a rendvédelmi dolgozók demonstrációjáról. Fotógalériánkat folyamatosan frissítjük újabb képekkel.
unknown
A tűzoltók "a rendvédelmi dolgozók szerzett jogainak tervezett csorbítása miatt" tüntetnek délután.
FH
FH
Hírszerző
A börtönőrök demonstrációja a "mindenkinek van egy téglája" nevet kapta.
FH
FH
Hírszerző
Kónya Péter azt kérte, hogy hívjon össze rendkívüli ülést a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság és azon a Demonstrációs Bizottság tagjai vehessenek részt tanácskozási joggal.
FH
FH
Hírszerző
A vámosok a következők, akik a múlt szombaton indult rendvédelmi demonstrációsorozat részeként utcára vonulnak. Hétfőn rendőrök és a polgári védelmi dolgozók tüntettek, szerdán már a katonák, csütörtökön a börtönőrök, pénteken pedig a tűzoltók tesznek így.
FH
FH
Hírszerző
A "Hivatásunk védelmében" elnevezésű akció keretében mintegy félszázan tüntettek az Országház mellett.
MTI
A fegyveres és rendvédelmi szféra dolgozói a Parlament előtti Kossuth szobornál tartanak figyelemfelkeltő demonstrációt hétfőn délután.
FH
FH
Hírszerző
A szocialisták szerint a kormány életpályamodell kidolgozását várja a rendészeti szakszervezetektől.
MTI
Egymásra mutogat a Belügyminisztérium és a demonstrálni készülő rendvédelmi dolgozók.
FH
FH
Hírszerző
A Lehet Más a Politika szerint a kormány semmibe veszi a rendvédelmi dolgozókat. A közleményben Vágó Gábor választmányi szóvivő és Dorosz Dávid, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja felszólítja a kormányt, hogy hajtsa végre saját rendeletét, amelyben elismeri a tűzoltókat megillető túlórapénzek jogosságát.
MTI
A Belügyminisztérium (BM) folyamatosan tárgyal a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteivel és a jövőben is nyitott az érdekképviseletek javaslataira, valamint a felvetések és elképzelések figyelembe vételére - írta a szaktárca az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
MTI