Radikálisok csaptak össze a rendőrökkel Tunéziában
Rendőrökkel csaptak össze vasárnap az Anszar as-Saría nevű szalafista szervezet hívei két tunéziai városban is, miután a kormány betiltotta éves kongresszusukat.
Rendőrökkel csaptak össze vasárnap az Anszar as-Saría nevű szalafista szervezet hívei két tunéziai városban is, miután a kormány betiltotta éves kongresszusukat.
Ötszázötven euró, vagyis átszámítva körülbelül 160 ezer forint büntetést kell fizetnie annak a montenegrói emberi jogi aktivistának, aki egy tüntetésen váratlanul orron puszilt egy rendőrt.
„Meg fogja tudni, hogy ki vagyok!” – egyebek mellett ezt mondta a rendőröknek Reese Witherspoon, amikor megbilincselték Atlantában két hete. A színésznő azután vitatkozott össze az egyenruhásokkal, hogy megállították autójukat, amelyet a férje vezetett. Az előállításukról újabb felvétel került elő.
Szíriai területről leadott lövésektől halt meg egy török rendőr, és hatan megsebesültek csütörtökön a török-szíriai határ akcakalei átkelőjénél – közölte egy helyi forrás.
Fokozottabb rendőri jelenlét várható Siófokon és a Balaton déli partján, mint tavaly nyáron.
Rendőröket próbált megvesztegetni egy tolvaj Mátészalkán hétfőn, a budapesti lakost elfogták és őrizetbe vették - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
Vesztegetés és hivatali visszaélés miatt két év hat hónap börtönre ítélt jogerősen egy Komárom-Esztergom megyei rendőrt szerdán a Győri Ítélőtábla.
A bíróság nem jogerősen 2 év 6 hó fegyházra ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől azt a 43 éves férfit, aki rendőrökre támadt Mezőkövesden 2012 decemberében.
Kényszervallatás és más bűncselekmények miatt szabott ki felfüggesztett börtönbüntetést, illetve pénzbüntetést három mezőkövesdi rendőrre hétfőn jogerősen a Debreceni Ítélőtábla.
Két év börtönt kapott nem jogerősen a Kazincbarcikai Járásbíróságon az a 23 éves férfi, aki tavaly márciusban kocsijával elsodort egy intézkedő rendőrt, és több méteren át vonszolta - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezetője hétfőn az MTI-vel.
Önbíráskodás és más bűncselekmények gyanújával őrizetbe vett egy, a Készenléti Rendőrség állományához tartozó rendőrt a Budapesti Nyomozó Ügyészség - erősítette meg az MTI információját a Fővárosi Főügyészég szóvivője kedden.
A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek 2011-es demonstrációi idején megfenyegette Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét és egy másik fideszes képviselőt - írta a Hír24. A portál szerint a Szegedi Törvényszék júniusra tűzte ki a tárgyalást.
Fegyverével hadonászott egy szolgálaton kívüli rendőr Dombrádon szombaton éjszaka, a férfit azonnal kirúgták.
Egy szolgálaton kívüli rendőr mentette meg az életét egy embernek egy III. kerületi buszmegállóban. A rosszul lett férfin szívmasszázst alkalmazott a rendőr, aki egy héttel korábban sajátította el az életmentő technikát - értesült a HavariaPress.
A 28 éves Gilberto Valle ügyvédjei szerint a volt rendőr e-mailjeiben, internetes bejegyzéseiben talált szörnyű feljegyzések pusztán egyfajta "fantáziálás" vagy "szerepjáték" kellékei voltak, az ügyészség azokban "halálosan komoly" fenyegetést látott. Júniusban hirdetnek ítéletet.
A gyanú szerint H. Csaba 39 éves őrnagy volt az, aki elsőként ütközött neki az autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán egy előtte haladó autónak hétfő este. A balesetben négyen sérültek meg, közülük egy hétéves kisfiú súlyos koponyasérülést szenvedett.
Újabb öt ember, köztük két rendőr halt meg hétfőre virradó éjjel az egyiptomi Port-Szaídban a helyiek és a rendőrség közötti összecsapásokban.
A dunaújvárosi rendőröket március elsején délelőtt az egyik dunaújvárosi középiskolához riasztották - közölte a police.hu.
Vonaton akart érvényes úti okmányok nélkül Ausztriába utazni öt külföldi férfi, magyar és osztrák rendőrök közös akció keretében tartóztatták fel őket a hegyeshalmi vasútállomáson - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Felfüggesztettek állásából nyolc rendőrt Dél-Afrikában pénteken, miután meghalt egy mozambiki férfi, akit az autójukhoz kötözve vonszoltak végig egy forgalmas utcán.