szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek 2011-es demonstrációi idején megfenyegette Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét és egy másik fideszes képviselőt - írta a Hír24. A portál szerint a Szegedi Törvényszék júniusra tűzte ki a tárgyalást.

A vádirat szerint B. Zorán 2011. május 16-án, Tápióbicskén adott fel egy levelet Lázár János, hódmezővásárhelyi polgármesternek címezve. A levél a polgármesteri hivatalba érkezett - idézte fel a Hír24.

A levélben az állt, hogy a fenyegető savval önti le Lázár János gyerekeinek arcát, illetve levágja a kezeiket, ha a szolgálati nyugdíjról szóló törvényt a parlament elfogadja. Mint ismert, a törvényjavaslatot Lázár János és Balsai István országgyűlési képviselő nyújtotta be. Úgy tudni, hogy a törvény elfogadása magát a fenyegetőt is hátrányosan érintette, ezért akarta elérni, hogy az országgyűlés a törvényjavaslatot ne fogadja el.

A férfi a portál szerint nem csak Lázárt fenyegette meg. Kocsijával többször is megállt Czerván György országgyűlési képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának tápiószentmártoni családi háza előtt, illetve telefonon is zaklatta a politikust és feleségét. Az utóbbit megfenyegette, hogy a törvény elfogadásának következményei lesznek. Arra is megpróbálta rávenni, hogy kimenjen vele a főtérre, és rendezzék le ott a dolgot.

A Központi Nyomozó Főügyészség még tavaly november 7-én vádat emelt B. Zorán ellen terrorcselekménnyel fenyegetés és zaklatás miatt. A vádlott tagadja, hogy megfenyegette volna a politikusokat. A Hír24 úgy tudja, a Szegedi Törvényszék júniusra tűzte ki a tárgyalást.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!