Pusztulnak a halak a Marosban egy erdélyi robbanás miatt
Egy szászváros festékgyárban volt robbanás kedden, a mérgező füst miatt embereket evakuáltak, a mérgező anyagok pedig a folyókba jutottak.
Egy szászváros festékgyárban volt robbanás kedden, a mérgező füst miatt embereket evakuáltak, a mérgező anyagok pedig a folyókba jutottak.
A telep vezetője nem tudta, hogy tilos cukorral együtt tárolni a nátrium-klorátot.
A katalán rendőrség csütörtökön megerősítette, hogy Yousseff Aalla volt az egyik halálos áldozata a múlt heti barcelonai és cambrilsi gázolásos merényletek előtti éjszaka bekövetkezett robbanásnak abban az alcanari házban, ahol a terrorcsoport robbanószert próbált előállítani a másnapi merényletekhez.
Ketten megsérültek – közölte az ukrán főváros rendőrsége. A detonáció oka egyelőre nem ismert.
Egy ház udvarán, egy melléképületnél volt a robbanás, sérültekről nincs hír.
A 22 éves amerikai férfi korábban videóban tett hűségesküt Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének.
Az egyik elektromos állomáson történt robbanás miatt ment el több lakásban az áram csütörtökön az oroszországi Tomszkban. Valószínűleg olajjal működő transzformátorok robbantak fel, egyelőre nem tudni, miért. Sérültek nincsenek. Valaki éppen a közelben volt, és mobiltelefonnal felvette a telepen felcsapó tüzet, majd a detonációt.
Legalább tízen meghaltak és ötvenen megsebesültek, mituán felrobbant egy vízmelegítő egy bangladesi ruhagyárban.
Egy 40 év körüli férfit súlyos égési sérülésekkel vitt mentőhelikopter kórházba Debrecenbe.
Legalább 23 munkás meghalt és heten megsérültek egy közép-indiai tűzijátékgyár felrobbanásakor.
Egy ember súlyosan megégett, a tüzet már eloltották, de a ház lakhatatlanná vált.
Az érintett részen nagyon sok hotel, bár és étterem található. Egyes jelentések szerint nagyon sok a sérült, pontos részleteket nem tudni.
Egy térfigyelő kamera felvételén látszik, ahogy megemelkedett, majd szétrepült az aszfalt egy kijevi parkolóban. A hírek szerint senki sem sérült meg.
Ariana Grande koncertjén történt az incidens, többen meghaltak, sok a sérült.
Nem sérült meg senki, amikor péntek délelőtt felrobbant valami egy római bulinegyeden átvezető forgalmas úton.
A robbanás egy lakatosüzemben történt a győri Koroncói úton, egyelőre ismeretlen okból. Egy ember megsérült, őt kórházba szállították; az épület egyharmada összedőlt. Mint a képekből kiderül, a detonáció a környéken parkoló autókon is nyomott hagyott.
Robbanás történt egy győri lakatosüzemben péntek reggel a Koroncói úton, egy ember megsérült, a mentők kórházba vitték – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.