Megint kék festékkel mázolták össze Weöres Sándor szobrát
Ismeretlenek újra megrongálták, kék festékkel összemázolták Weöres Sándor költő szombathelyi szobrát – írta keddi számában a Vas Népe.
Ismeretlenek újra megrongálták, kék festékkel összemázolták Weöres Sándor költő szombathelyi szobrát – írta keddi számában a Vas Népe.
MTI
Egy évre próbára bocsátotta garázdaság miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen azt a férfit, aki megrongálta a Blaha Lujza téren felállított menóra tájékoztató tábláját – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton.
MTI
A napokban betörték az üvegét az első Futár-kijelzőnek Kispesten, a Kossuth téren. A kár kétmillió forint is lehet - írja az Index.
hvg.hu
11 útjelző táblát döntött ki autójával a 32 éves férfi, de azt nem tudta megmondani a rendőröknek, hogy miért. Rongálás miatt állítják bíróság elé.
hvg.hu
Őrizetbe vette a rendőrség azt a három fiatalt, akik több köztéri menórát és emléktáblát rongáltak meg a hétvégén Budapesten.
HavariaPress
Két fiatal önként feladta magát, egy harmadikat pedig lakásán fogtak el azok közül, akik a gyanú szerint megrongáltak több, köztéren felállított menórát Budapesten. A rendőrség az indítékukat még nem ismeri.
MTI
Lakossági segítséget kér a rendőrség a hanuka-gyertyatartókat megrongálók megtalálása érdekében. Már négy helyszínről van szó, a térfigyelő kamera felvételeit is felhasználják.
MTI
Önkényuralmi jelképet fújtak festékszóróval Wass Albert író XVII. kerületi szobrának talapzatára, a szobor arcát pedig feketére festették - tájékoztatta a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke szerdán az MTI-t.
MTI
Sorra törte be az ablakokat puszta kézzel az a férfi, aki Kaposvár főutcáján őrjöngött, mert felesége nem engedte be lakásukba. A rendőrök fékezték meg, de a férfi csaknem belehalt sérüléseibe.
hvg.hu
Mivel feljelentés nem érkezett, a Szegedi Rendőrkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást a szegedi Dómnál elkövetett rongálás ügyében – közölték kedd este.
MTI
Négy budai dohányboltot is megrongáltak vasárnapra virradó éjszaka - közölte a rendőrség. Az MTI által közzétett fotók alapján legalább három dohányboltra a maffia, illetve a bojkott szavakat fújták fel festékszóróval.
MTI
MTI
hvg.hu
A fenti idézettel ellátott szobor feliratából valaki eltávolította a "magyar" szót Kolozsváron. A rendőrség nyomoz a rongálás ügyében.
MTI
Megint megrongálták a roma holokauszt emlékművét a Nehru parton. A rongálálásra Juhász Péter lett figyelmes, aki Rogán Antalt is meghívta szombat délelőttre, hogy együtt mossák le a gyalázkodó feliratot.
hvg.hu
A vecsési biztosítóberendezés szétcincálása után várhatóan csak délre áll helyre a vonatközlekedés.
MTI
Nem tudja kifizetni Kiss Péter azt a kárt, amelyet a román-magyar meccs után okoztak a magyar ultrák a MÁV szerelvényeiben, ezért az út szervezője a Facebookon kezdett el pénzt gyűjteni.
hvg.hu
A magyar labdarúgó-válogatott szurkolóit külön vonat szállította Bukarestbe a péntek esti román-magyar meccsre.
MTI
MTI
hvg.hu
Ismeretlen tettes megrongálta, fekete festékkel öntötte le a nemrég a templomkertben felavatott Wass Albert szobrot Kiskunfélegyházán.
hvg.hu
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) kétéves eltiltással büntette a 2010-ben váltóban bronzérmes amerikai Simon Chót, aki a 2011-es rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon szándékosan megrongálta kanadai riválisának korcsolyáját.
MTI
Megrongálták a vajdasági Csúrogon a szerb-magyar megbékélés egyik szimbólumának szánt emlékművet, amelyet június végén a magyar és a szerb államfő jelenlétében avattak fel - jelentette internetes oldalán a Magyar Szó című helyi lap.
MTI
Rendőrautót rongált meg két ittas fiatal Szegeden, miután a járőrök éjszakai hangoskodásuk miatt figyelmeztették őket a csongrádi megyeszékhely belvárosában – közölte a megyei rendőr-főkapitányság kedden.
MTI