„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egy évre próbára bocsátotta garázdaság miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen azt a férfit, aki megrongálta a Blaha Lujza téren felállított menóra tájékoztató tábláját – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton.
Az ítélet szerint azt lehetett bizonyítani, hogy M. T. december 5-én, hajnali 3 óra után nem sokkal részegen érkezett a Blaha Lujza térre, ahol észrevette az ott felállított kilencágú gyertyatartót. Miután elolvasta a rajta elhelyezett feliratot, a táblára ütött, amely emiatt leszakadt és a földre esett. Ez után távozott volna a helyszínről, de a rendőrök elfogták.
A bíróság kimondta: a férfi erőszakos, kirívóan közösségellenes cselekménye alkalmas volt arra, hogy a téren tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen. Ugyanakkor a bíróság a váddal szemben azt állapította meg: a vádlott nem volt tisztában azzal, hogy a kilencágú gyertyatartó vallási jelkép.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezett.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.