Elhunyt a magyar röplabdasport kiemelkedő alakja
Botos Ferenc 1949. április 4-én született, játékosként a Bp. Honvéd, a TFSE, majd a Vasas erőssége volt, és szerepelt az ifjúsági válogatottban is.
Botos Ferenc 1949. április 4-én született, játékosként a Bp. Honvéd, a TFSE, majd a Vasas erőssége volt, és szerepelt az ifjúsági válogatottban is.
A Kecskemét három játszmában nyert a Dunaferr ellen a férfi röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének szombati elődöntőjében.
Az orosz válogatott nyerte a férfi röplabda Európa-bajnokságot Dániában, miután a döntőben 3-1-re győzött Olaszország ellen.
A magyarok az első három tornán, Kecskeméten, Barcelonában, illetve a podgoricai állomáson mindhárom mérkőzésükön kikaptak, így összességében 12 vereséggel zártak.
A Békéscsaba óriási csatában 3-2-re győzött a TF pályáján a női röplabda NB I harmadik helyéért zajló párharc vasárnapi meccsén, így már 2-0-ra vezet a párharcban.
A Gödöllő nagy csatában legyőzte a TF csapatát vasárnap a női röplabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén.
A jövő évi, várhatóan több száz milliós állami támogatás révén új perspektíva nyílik meg a magyar röplabdasport előtt, ennek szellemében készítette el a hazai sportági szövetség (MRSZ) stratégiai tervét a 2013 és 2017 közötti időszakra.
Boros Márta lett a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) főtitkára, a tisztséget eddig betöltő Földvári Péter a jövőben más feladatokat fog ellátni a szervezetben.
A Gödöllőt követően a Vasas is búcsúzott a női röplabda Challenge Kupa második fordulójában.
Köszönőlevelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek Ary Graca, a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elnöke, mert a sportág bekerült abba a körbe, amely jövőre összesen 10-15 milliárd forint állami támogatásban részesülhet.
A Holy Trinity - Winfield Mount amerikai női középiskolai mérkőzésen zajlott a látványos, egyben peches jelenet. A Winfield-Mount fogadója olyan szerencsétlenül vette le arccal az irtózatos erejű lecsapást, hogy azonnal összeesett. Később kiderült, hogy a fiatal lány nem szenvedett komolyabb sérülést, amit a képek alapján nehéz elhinni. Csapata azonban simán, 3-0-ra kikapott.
Szoros mérkőzésen kikapott a spanyol csapattól a magyar férfi röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat rigai tornájának vasárnapi, harmadik fordulójában, így pont nélkül fejezte be szereplését.
Hosszan tartó, súlyos betegség után 82 éves korában elhunyt Antalpéter Tibor 63-szoros válogatott röplabdázó, korábbi londoni nagykövet.
Jókay Zoltán lemondását követően eldőlt, hogy Németh Lajos irányítja a magyar női röplabda-válogatott a felkészülés ideje alatt és az Európa-bajnoki selejtezőkön.
A férfiak és a nők is megmutatták, hogy hogyan is kell használni a lábat a röplabdában, ugyanis a szabályok ezt engedélyezik.
Hazai pályán háromjátszmás győzelmet aratott az Újpest a Miskolc felett a női röplabda NB I-ben, ezzel 1-0-ra vezet az ötödik helyért zajló párharcban.
A testet jobban elfedő öltözéket is viselhetnek a londoni olimpia alatt a női strandröplabdázók.
Menesztették posztjáról Deme Gábort, a női röplabda NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzőjét.