A hunvolley.blog honlap beszámolója szerint a szakember utódja Ancsin Ildikó lett. "A csapat érdekeit vettem figyelembe, amikor vállaltam a felkérést. Nem is tehettem mást - nyilatkozta Ancsin Ildikó. - Csak azt nézem, hogy a lányoknak jó legyen. Nagyon kevés időm van a Békéscsaba elleni negyeddöntő kezdetéig, sok dolgot nem tudok változtatni, bízom benne, hogy két nap alatt sikerül a lelkeket megerősítettem, hiszen ez mindenkinek egy nagy változás."
Elküldték az újpesti röplabdások edzőjét
Menesztették posztjáról Deme Gábort, a női röplabda NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzőjét.

Axl Rose a házban: a celebek kivonultak a Hungaroringre
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Sikeres volt Hadházyék antiloplese, pedig Benny Hillként próbálták az állatokat elhajtani a látóterükből (fotók)
Több mint 500 év után tört ki egy vulkán Oroszországban
Dopeman saját Digitális Polgári Kört alapít
Felrobbant egy üzlet Romániában, az esetet biztonsági kamera rögzítette
Napóleon ráfaragott, az ukránok mesterien űzik: az EU-nak is beválhat az oroszok ellen a mocsári hadviselés
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.