Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#sajtóbotrány

Seres László Publicisztika

Seres: Kilövési engedély

Ahogyan a törvényhozási többség reagált a bajai videóügyre, az csak orosz, fehérorosz, ill. zimbabwei relációban értelmezhető. A Fidesz lényegében kilövési engedélyt adott újságírókra, bloggerekre, és csak a nagylelkűségüknek köszönhető, hogy végül nem fogják lecsukni a gondatlan információközlőket is.

MTI Világ

Kínai sajtóbotrány: nem engednek a cenzúrából a pártvezetők

Megingathatatlan és teljes a kommunista párt kontrollja a sajtó felett - figyelmeztettek a kínai vezetők a múlt hét végén kipattant újságíróbotránnyal kapcsolatban. Egy dél-kínai újság munkatársai megelégelték az állami cenzúrát, többen szimpátiatüntetéseket szervezetek mellettük, amelyeket kedden is folytattak.

MTI Világ

A BBC-elnök szerint nem törvényben kell regulázni a sajtót

A brit sajtónak mindenféle "törvényi jellegű regulázástól" mentesnek kellene maradnia, ezzel ugyanis megvan az esélye annak, hogy a politika próbál befolyást gyakorolni a sajtóra - mondta hétfőn közölt nyilatkozatában a BBC elnöke.

MTI Világ

Brit sajtóbotrány: J.K. Rowling kislányát is zaklatták

Ötéves kislányát zaklatva próbált a Harry Potter-könyvek szerzőjének közelébe férkőzni a bulvársajtó - egyebek mellett ez hangzott el az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóetikai botránya után elrendelt átfogó vizsgálat csütörtöki meghallgatásán.

MTI Világ

Bulvárbotrány: 300 brit újságíró dolgozott magándetektívvel

Brit lapok több ezer esetben alkalmaztak magándetektíveket bizalmas információk megszerzésére, nem egyszer törvénysértő módon - hangzott el a BBC rádió egyik csütörtöki riportjában, amely szerint a nemrég kirobbant súlyos sajtóetikai botrány rendőrségi vizsgálata így túlterjedhet a Murdoch-féle újság- és médiabirodalom határain.

MTI Világ

Murdoch bocsánatot kért, fizetett hirdetésekben

Rupert Murdoch médiavállalkozó a szombati brit lapokban közzétett egész oldalas hirdetésekben kért bocsánatot a szigetország lakosságától a News of the World című bulvárlapjánál történt lehallgatási botrányért.

hvg.hu Világ

Újabb topmenedzser mondott le a brit sajtóbotrány miatt

Lemondott a Dow Jones & Co. cég vezérigazgatója, Les Hinton pénteken. Hinton nem a Dow Jones gazdasági hírügynökségnél végzett tevékenysége miatt került most reflektorfénybe, hanem azért, mert Rupert Murdoch másik cégénél, a News Internationalnél dolgozott 2007-ben, tehát akkor, amikor a News of the World újságírói lehallgattak bizonyos mobiltelefon-üzeneteket.

MTI Világ

Sajtóbotrányba keveredett a brit The Sunday Times is

Gordon Brown volt brit miniszterelnök azzal vádolta meg kedden Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás lapjait, hogy "bűnös eszközökkel", törvénytelenül szereztek róla személyes információkat.

MTI Világ

Terjed a brit sajtóbotrány, már a Sunday Times is gyanúban

Egyre duzzad az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotránya: hétfőn már az egyik legpatinásabb brit vasárnapi lap, a The Sunday Times is illegális információszerzés gyanújába keveredett, és a Murdoch-sajtóbirodalom brit lapjai által elkövetett hasonló vétségek áldozatai között lehet Károly brit trónörökös és Gordon Brown volt kormányfő is.

Elment Szilágyi Júlia, aki Horthy Erdélyének legfájdalmasabb történeteit mesélte el

Elment Szilágyi Júlia, aki Horthy Erdélyének legfájdalmasabb történeteit mesélte el

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Nőnap a Wizz Airnél: kizárólag női személyzettel szállt fel Budapestről a Londonba tartó gép

Nőnap a Wizz Airnél: kizárólag női személyzettel szállt fel Budapestről a Londonba tartó gép

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Újabb turistákat erőszakoltak meg Indiában, a velük lévő férfiakat megverték és a csatornába dobták

Újabb turistákat erőszakoltak meg Indiában, a velük lévő férfiakat megverték és a csatornába dobták

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

A címlapról ajánljuk