Sajtótájékoztatót tart a brüsszeli döntésekről Gulyás és Navracsics
Az előző este fejleményeiről tájékoztatnak a kormány képviselői.
Az előző este fejleményeiről tájékoztatnak a kormány képviselői.
A Kreml szóvivője nem indokolta, hogy idén nem áll ki a sajtó elé az orosz elnök, aki ilyenkor maratoni, több órás beszédeket szokott amúgy tartani.
Rastislav Káčernek még egy gint is meg kellett innia.
De akkor vajon milyen közös témája lehetett a két vezetőnek?
Palkovics László lemondását Orbán Viktor elfogadta, a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik.
Palkovics László Dunaújvárosban arról beszélt, hogy a kormány szívesen megmenti a bajba jutott vasművet, azonban annak jelenleg legitim vezetése sincsen.
Oroszország az agresszor, lehet fegyvereket szállítani, de a párbeszédet fenn kell tartani – többek között ezekről beszélt Ferenc pápa egy sajtótájékoztatón a Világvallások és Hagyományos Vallások Vezetőinek 7. Kongresszusáról hazafelé tartva. Kirill orosz pátriárka ugyan nem jött el az eseményre, egy közös nyilatkozatot azonban így is elfogadtak az összegyűlt vallási vezetők.
Jelenleg arra koncentrálnak, hogy kiértékeljék a magyar kormány legutóbbi levelét.
A miniszterelnök az osztrák kancellárral tartott közös sajtótájékoztatót. Ezt megelőzően egy nyugdíjas csoport kifütyülte Orbánt.
Ismét érkezik gáz az Északi Áramlat-1 gázvezetéken, azonban azt még nem tudni, mennyi, Harkivban többen megsérültek az orosz rakéták miatt.
Christian Kern azt állítja, hogy miniszterei előre egyeztették Orbánnal, hogy kaszálja el menekültügyi terveit.
Kedden találkozott egymással Lázár János és Márki-Zay Péter, a találkozó után pedig közös sajtótájékoztatót tartottak.
A külgazdasági és külügyminiszter Luxemburgból jelentkezett be élőben.
Az ukrajnai háború és a kétharmados győzelem mellett jutott hely néhány gazdaságot érintő témának is a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Ezt üzente azoknak, akik el akarnának menni.
A kétharmados választási győzelmet követően Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott. Azt mondta, hogy Magyarország az EU és a NATO tagja marad. Szóba került a kormányalakítás, felvetődött néhány miniszter neve is, de válaszolt a kormányfő a Paks 2 beruházással, a népszavazással, Brüsszellel és az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdésekre is.
A miniszterelnök szerint egy Európai Uniós és NATO tagállam soha nem tud elszigetelődni.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze elmondta, hogy mennének ők Strasbourgba is az igazukért, de ebben megakadályozzák őket az elhúzódó bírósági ügyeik.
Az ukrán elnök szerint a harcok kezdete óta eddig 1300 ukrán katona halt meg.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közlése szerint a téma „Marad a benzinárstop és biztosított az üzemanyag-ellátás Magyarországon” lesz.