Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#segélyszolgálat

hvg.hu Tech

Özönlenek a téves segélyhívások az androidos telefonokról

Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy szórakozik az Android operációs rendszer a brit segélyhívóval, persze ez így azért nem igaz. Egy véletlen problémáról van szó, amelynek javításán már dolgozik a Google, bevonva persze a gyártókat is.

Óriásit zuhant tavaly a mérgezésekről és halálos balesetekről hírhedt SungEel akkufeldolgozó

Nemi erőszak, testi sértés és emberkereskedelem miatt emeltek vádat Andrew Tate és a testvére ellen Nagy-Britanniában

Leszállította a Honvédségnek az első három gyakorlógépet a már Habony Árpád résztulajdonában álló cseh gyár

A BMW 600 lóerő fölé tolta az i4 villanyautó teljesítményét

Idén biztos nem kap ATM-et minden település, amelynek ígérték

Kalinyingrádban házkutatást tartottak több, politikai ügyekben eljáró ügyvédnél, egyiküket hazaárulással is meggyanúsították

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

Nehéz helyzetben lévő fiatalok érettségihez jutását támogatják a Józsefvárosban

A címlapról ajánljuk