Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#siíta

MTI Világ

Irán fegyvert adott az iraki kurdoknak

Az iráni belügyminiszter bejelentette, hogy segítséget nyújtottak az iraki kurdoknak az Iszlám Állam elleni harcban. Teherán fegyvereket adott a kurdoknak – ismerte el egy kurd vezető. Egyelőre nem avatkoztak be fegyverrel, de hétfőn azt is kilátásba helyezték, ha a szunnita szélsőségesek a síita szent helyek ellen fordulnak.

MTI Világ

Vérbe fulladt a tüntetők táborának felszámolása az iraki Ramádiban

Legalább tizenhárom ember meghalt az iraki Ramádiban hétfőn, ahol összecsapások törtek ki, amikor a rendőrség felszámolta a kormányellenes szunnita tüntetők helyi táborát. A Reuters hírügynökség rendőrségi forrásai szerint ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a rendőrség különleges egységeire, amikor azok megpróbáltak belépni Ramádiba.

MTI Világ

Szaúd-Arábia pénzeli a libanoni hadsereget

Szaúd-Arábia 660 milliárd forintnyi segélyt nyújt a libanoni hadseregnek - jelentette be vasárnap Michel Szulejman libanoni elnök a tévében, megjegyezve, hogy ez a legnagyobb segély, amelyet országa hadserege valaha kapott

MTI Világ

Ez a legfőbb veszély a világon Irán külügyminisztere szerint

Az iszlám szunnita és síita ága közötti ellentét jelenti a legfőbb veszélyt a világ biztonságára – véli Mohammad Dzsavád Zarif iráni külügyminiszter, aki félelemkeltéssel és a vallási erőszak tüzelésével vádolta meg a szunnita államokat a BBC-nak adott nyilatkozatában.

MTI Világ

Nem csitul az erőszak Észak-Jemenben, egyre több a halott

Már a százat is eléri a Jemen északi részén található Damadzs városában múlt hét közepén kitört felekezeti összecsapások halottainak száma, miután hétfőre virradóra újabb tüzérségi támadást hajtottak végre síita lázadók a főleg szunniták lakta településen.

1 2 3
Marabu Féknyúz: Luxizás

Marabu Féknyúz: Luxizás

A változókor előszele – ezekre a tünetekre érdemes odafigyelni már 40 év alatt is

A változókor előszele – ezekre a tünetekre érdemes odafigyelni már 40 év alatt is

Ha tényleg ukrán kém Holló István, akit a TEK elfogott, akkor a magyar elhárítás valamit nagyon benézett

Ha tényleg ukrán kém Holló István, akit a TEK elfogott, akkor a magyar elhárítás valamit nagyon benézett

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

A Kúriához fordul négy kirúgott kölcseys tanár, miután másodfokon elvesztették a perüket

A Kúriához fordul négy kirúgott kölcseys tanár, miután másodfokon elvesztették a perüket

Trump tanácsadója: Veszélyes pozícióba sodródhat Magyarország

Trump tanácsadója: Veszélyes pozícióba sodródhat Magyarország

Minden Telekom-ügyfél kap ingyen egy ügyes újdonságot, csak meg kell hozzá nyitni az appot

Minden Telekom-ügyfél kap ingyen egy ügyes újdonságot, csak meg kell hozzá nyitni az appot

A címlapról ajánljuk