#sport




„A válogatott az egyetlen dolog, amelyből a NER nem tudott megosztó kérdést csinálni”
 

„A válogatott az egyetlen dolog, amelyből a NER nem tudott megosztó kérdést csinálni”

2016-ban hatalmas társadalmi összeborulást hozott az Eb-menetelés, öt évvel később pedig úgy tűnik, nagyobb szükség lenne egymásra találni, mint valaha. Az idei kontinenstorna lehetőséget ad, hogy Magyarország a polarizáció csúcsán és a világjárvány végének közeledtével újra összekovácsolódjon, a társadalomkutatók szerint ehhez pedig a futball természetéből és kultuszából adódóan még egy nehéz időszakban is minden adott.

Nagy Iván László Nagy Iván László

A félretervezéstől a korrupcióig – épülhet stadion az Eb-re drágábban, mint a mienk?
 

A félretervezéstől a korrupcióig – épülhet stadion az Eb-re drágábban, mint a mienk?

Egy szempontból egész biztosan kiemelkedik Budapest a foci-Eb 11 helyszíne közül: amióta 2014-ben az UEFA kiosztotta a rendezési jogot, egy helyen sem költöttek annyit a stadionra, mint nálunk. A korábbi kiadásokat is beleszámítva Eb legdrágább stadionja így sem a mienk, de szinte lehetetlen versenyezni, ha a Wembley és az azeri nemzeti stadion is a mezőnyben van. Mások sem úszták meg könnyen, Bukarestben például négy stadion átépítését ígérték, és ebből kettő áll valahogy, a spanyolok az után cseréltek helyszínt, hogy a bilbaói pályára ráköltöttek még néhány millió euró közpénzt a félretervezés miatt, de más helyszíneken is komoly anyagi bukások állnak a stadionok mögött. Van azonban néhány olyan rendező város is, ahol úgy tűnik, még pénzügyileg is sikeresek lehetnek. Az egyetlen rendező pedig, ahol valaki belebukott a stadionépítés körüli korrupcióba, München. Bemutatjuk az Eb 11 helyszínét.









Ezüstérmes lett a Fradi a vízilabda BL-ben
 

Ezüstérmes lett a Fradi a vízilabda BL-ben

A Ferencváros címvédőként a második helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2020/21-es kiírásában: Varga Zsolt együttese szombaton, a belgrádi nyolcas döntő fináléjában 9-6-ra kikapott az immáron kilencszeres győztes olasz Pro Reccótól.

Csunderlik Péter Csunderlik Péter


Guardiola harmadszor is az év edzője a Premier League-ben
 

Guardiola harmadszor is az év edzője a Premier League-ben

Josep Guardiolát, az angol labdarúgó-bajnokságban fölényes előnnyel aranyérmes Manchester City vezetőedzőjét választották a Premier League 2020/21-es szezonjának legjobb vezetőedzőjévé, míg a legjobb futballistának járó elismerést játékosa, Rúben Dias érdemelte ki.

MTI MTI

Putyint és Salvinit is Budapestre várják
 

Putyint és Salvinit is Budapestre várják

A vasárnap kezdődő budapesti cselgáncs-világbajnokságra meghívást kapott Vlagyimir Putyin orosz elnök, és az eseményen feltűnhet Matteo Salvini, az olasz Liga párt elnöke, korábbi belügyminiszter is. Így Orbán Viktor két politikai szövetségesét is Budapesten üdvözölhetné.

hvg.hu hvg.hu