hvg.hu Kult

Elégedettek voltak vele, mégis megvált új sorozata főszereplőjétől az RTL Klub

Ubrankovics Júlia elmondása szerint saját költségén járkált haza Amerikából, hogy részt vegyen A Tanár promóciójában, ezért nem is vállalt semmilyen más munkát. Aztán az RTL valamiért úgy döntött, mégsem tart igényt a munkájára. A színésznő szerint a válás nem igazán fair körülmények között történt.

Varga Ferenc Kult

Tenki Dalma: Belül én is angyali vagyok

Itt a színésznők legfiatalabb generációja – öntudatosak, karakteresek és szépek. Nemrég indult cikksorozatunkban bemutatjuk azokat a huszonéveseket, akikre felfigyelhettünk már filmekben vagy tévésorozatban. Húsz feltörekvő színésznőnek szegeztük neki ugyanazokat a kérdéseket, és mozgóképes tapasztalataik alapján sorba rendezve mutatjuk be őket hétről hétre. Melyikük az, akiről a következő években is sokat fogunk hallani?

MTI Kult

Bejelentették, hogy ki lesz a cannes-i zsűri elnöke

Cate Blanchett komoly feladatot kapott: a kétszeres Oscar-díjas színésznő a május 8. és 19. között zajló 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díjáról döntő grémiumot vezeti majd. A tavalyi mustrán a spanyol rendező, Pedro Almodóvar vállalta a zsűrielnökséget.

1 2 3 4 5 6 7
Kinőtt egy Sisi-szobor a bulinegyed kapujánál

Kinőtt egy Sisi-szobor a bulinegyed kapujánál

A karácsonyt még biztosan rács mögött tölti Pásztor Anna zaklatója

A karácsonyt még biztosan rács mögött tölti Pásztor Anna zaklatója

Szuperpontos traffipaxokra állnak át az osztrákok, jön a zéro tolerancia

Szuperpontos traffipaxokra állnak át az osztrákok, jön a zéro tolerancia

A választóival nem áll szóba, de irodát közel félmillióért bérel Miskolcon a fideszes Hubay György

A választóival nem áll szóba, de irodát közel félmillióért bérel Miskolcon a fideszes Hubay György

Lebukott a korrupcióellenes képzésre érkező polgármester, ahogy lopott

Lebukott a korrupcióellenes képzésre érkező polgármester, ahogy lopott

Ne lepődjön meg: éjféltől változtatnak a webshopok, mindegyik máshogy készül a fekete péntekre

Ne lepődjön meg: éjféltől változtatnak a webshopok, mindegyik máshogy készül a fekete péntekre

Halálbüntetést kérnek a Hasogdzsi-gyilkosság öt vádlottjára

Halálbüntetést kérnek a Hasogdzsi-gyilkosság öt vádlottjára

Bíróság: Vissza kell adni a CNN tudósítójának fehér házi belépőjét

Bíróság: Vissza kell adni a CNN tudósítójának fehér házi belépőjét

Orbán: 2030-ra Magyarország tartozzon az EU öt legjobb országa közé!

Orbán: 2030-ra Magyarország tartozzon az EU öt legjobb országa közé!

Ez nem egy átlagos hirdetés: 650 millióért eladó csapatban ez a 13 BMW

Ez nem egy átlagos hirdetés: 650 millióért eladó csapatban ez a 13 BMW

Élet és halál a lövészárokban – Nagyítás-fotógaléria

Élet és halál a lövészárokban – Nagyítás-fotógaléria

A címlapról ajánljuk