Blikk: Elhunyt Sallai Nóra kisfia, a színésznő állapota továbbra is válságos
Megváltozott a tényállás a balesethez kapcsolódó nyomozásban, jelenleg halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vizsgálódnak a hatóságok.
hvg.hu
A Jóban Rosszban című sorozat 44 éves színésznője ötéves gyerekével egy családi látogatásról tartott hazafelé szeptember végén, amikor Alsónémediben egy nagy sebességgel érkező BMW belerohant az autójába. A színésznő kisfiát a helyszínen újra kellett éleszteni, mindketten kórházba kerültek.
A Dabasi Rendőrkapitányság hétfőnarról tájékoztatta a Blikket, hogy „halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt” vizsgálódnak jelenleg, míg korábban „közúti baleset gondatlan okozásának bűntette” miatt zajlott eljárás. Ebből az következik, hogy a balesetben megsérült áldozatok közül valaki elhunyt. A Blikk úgy tudja, hogy Sallai Nóra életéért továbbra is küzdenek az orvosok, a balesetet okozó BMW-ben ülő fiatalok pedig csak könnyű sérüléseket szenvedtek, így „a halál bekövetkezte sajnos nem vonatkozhat másra, mint a színésznő ötéves kisfiára” – írják.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.