A szerb kézilabdázók szövetségi kapitánya is káoszt lát a magyar járványszabályokban és a tesztelésben
Már megfertőződött koronavírussal néhány játékos a magyar járványkezelés eredményeként – írta Toni Gerona.
Már megfertőződött koronavírussal néhány játékos a magyar járványkezelés eredményeként – írta Toni Gerona.
hvg.hu
Nemzetközi politikai botránnyá kezd fajulni, hogy az ausztrál hatóságok nem engedték belépni az országba a világ legjobb teniszezőjét, Novak Djokovicot, aki a dolgok jelenlegi állása szerint nem vehet részt a január 17-én kezdődő teniszbajnokságon, az Australian Openen.
Egy Botswanából érkező férfi mintájában mutatták ki.
MTI
Szerbiai postabélyeget adott ki Novak Djokovic teniszező alakjával - közölte a szerbiai sajtó szombaton.
MTI
Környezetvédelmi és más politikai kérdések kapcsolódtak össze és eredményeztek utcai demonstrációkat Szerbiában. Az eseményeknek különös jelentőséget ad, hogy három és fél hónap múlva választások lesznek az országban.
Kókai Péter
A vasárnap reggel óta tartó intenzív havazás délutánra jelentősen megnehezítette a közlekedést Szerbiában, az ország több területén is áramkimaradásról számoltak be.
MTI
Továbbra is szerb „hazafiak” őrzik a srebrenicai mészáros, Ratko Mladics belgrádi házfalra festett arcképét. Miközben a rendőrség megtiltotta a háborús bűncselekményekért életfogytiglani börtönre ítélt boszniai szerb táborokot dicsőítő óriásgraffiti lemázolását, megjelent egy újabb arckép is, az ismeretlen alkotók ezúttal a második világháborús csetnikvezér Drazse Mihajlovicsot festették meg. A belvárosi graffitiháború sokkal többről szól, mint néhány száz unatkozó fiatal csörtéjéről: a szerbség nagyobb része nem hajlandó szembenézni Mladics és társai bűneivel.
Nagy feladat előtt áll Cristiano Ronaldo csapata.
hvg.hu
Ha az unió nem akarja, hogy a hátsó udvarát olyan erők vegyék birtokba, amelyek aktívan dolgoznak az Európa-ház bedöntésén, akkor a Bizottságnak és a békepárti kormányoknak sokkal nagyobb támogatást kell adniuk az EU-barát erőknek Szerbiában és Magyarországon. Egyben érdem belépési perspektívát kell nyújtani a Nyugat-Balkánnak. Akár a felvételi feltételek enyhítése árán, írja a német lap.
hvg360
A gyógyszer a cég szerint 90 százalékos hatékonyságú, és nagymértékben csökkenti a halálozás és a kórházba kerülés esélyét.
MTI
MTI
hvg.hu
Akár egymilliárd euróval is beszálltak volna, de a beruházásért felelős miniszter szerint a kormány az eredeti terveknek megfelelően, az oroszokkal kötött kétoldalú megállapodás szerint valósítja meg a projektet.
hvg.hu
A Nyugat-Balkánon visszaköszönnek a 90-es évek veszélyes fejleményei: Szerbia aktívan támogatja, hogy destabilizálódjon Bosznia, Koszovó és Montenegro, a cél érdekében közvetítőket használ, és fenyegeti a három ország szuverenitását, illetve területi sérthetetlenségét. Így látja a helyzetet a Politicón megjelent kommentárjában Arminka Helic brit konzervatív képviselő.
hvg360
Járványügyileg Szerbiában is „helyzet van”, s a számokat és a statisztikákat elnézve azt is hozzátehetjük: ez a helyzet csak "fokozódik".
Kókai Péter
Alekszandar Vucsics szerb államfő cáfolta, hogy 1991-ben halállal fenyegetett volna meg egy horvátországi „áruló” szerb férfit. A vád egy olyan horvátországi tárgyaláson hangzott el, amelyen azok a szerb fegyveresek ügyében döntenek, akik 1991-ben háborús bűncselekményeket követtek el Glina térségében.
hvg.hu
Elégedetlenek az EU-ba még fel nem vett nyugat-balkáni országok politikusai az unió vezetőivel tartott szlovéniai csúcstalálkozóval, hiszen Brüsszel ezúttal sem közölte, mikor csatlakozhatnak az unióhoz. Az egy helyben járás már az USA-t is aggasztja.
hvg360
A kijárási tilalom és az intézmények bezárása nem jelent már megoldást a koronavírus-járvány kezelésében, kizárólag az oltakozás vethet véget a járványnak - nyilatkozta vasárnap Branislav Tiodorovic járványügyi szakértő, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb tagja.
MTI
A blokádnak vége, békefenntartók vigyáznak a jarinjei határátkelőre.
MTI
Egyik fél sem sietett megoldani a Szerbia és Koszovó határán kialakult konfliktust, a csetepaté ugyanis a pristinai és a belgrádi vezetőknek is kapóra jön, hogy odahaza újfent bizonyíthassák nacionalista hajthatatlanságukat.
Szerbia és Koszovó képviselői megállapodtak a két ország határán kialakult válsághelyzet megoldásáról. A szemben álló felek október 2-án visszavonják a térségbe vezényelt rendőri és katonai egységeket, a helyüket pedig a NATO-békefenntartók erők, a KFOR katonái veszik át. A teljes rendezéshez azonban még idő kell.
hvg.hu
Egyre több külföldön dolgozó amerikainál jelentkeznek a rejtélyes tünetek.
hvg.hu