#szobor

Választás 2014: Budapesten szinte alig lesz plakát

A Fővárosi Közgyűlés szerdán dönthet arról az előterjesztésről, amely környezetvédelmi szempontokra hivatkozva a budapesti Duna-hidakra, aluljárókra, valamint szobrokra, emlékművekre és fákra is kiterjesztené a választási plakátelhelyezési tilalmat a februárban kezdődő kampányban.


Már tudjuk, mennyiből építik Orbánék a német megszállás emlékművét

A Kormányzati Információs Központ részletes adatokat tett közzé Szabadság térre szánt német megszállási emlékműről. Az ajánlattevő 211,7 millió + áfáért (nettó 269 millió forintért) vállalja a szobor felépítését. Egyetlen nap alatt, december 31-én hirdették ki a szükséges jogszabályt és kötöttek szerződést.



Index: Gábriel arkangyal és birodalmi sas lesz a Szabadság téren

Az V. kerületi önkormányzat rendkívüli ülésen fogja tárgyalni szerdán az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készülő emlékmű jóváhagyását. A pályázaton Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását választotta ki a kormányzat, kompozíciójának két fő eleme Gábriel arkangyal és a birodalmi sas – ismerteti az Index.










Horogkeresztet fújtak Wass Albert egyik szobrára

Önkényuralmi jelképet fújtak festékszóróval Wass Albert író XVII. kerületi szobrának talapzatára, a szobor arcát pedig feketére festették - tájékoztatta a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke szerdán az MTI-t.



Negyven éve várják Fehérváron a Fehér Királyság eljöttét

A magyar felmenőkkel rendelkező török szobrászművész, Attila Onaran közel negyven éve szobrot ajándékozott Székesfehérvárnak. A mű az elképzelés szerint a Romkert boltíves bejáratával szemben, az egykori Alba Regia szálló előtt méltó helyre került volna. A Fehér királyság azonban máig nem érkezett meg Magyarországra, pedig az örökös boldog lenne, ha teljesülne apja szándéka.


Rejtély a múzemban: ezért mozog a szobor

Egy brit mérnök megoldotta a Manchesteri Múzeum vitrinjében magától megforduló ókori egyiptomi szobor rejtélyét. Szerinte látogatók lépése és a közlekedés zaja által keltett rezgések okozták a mozgást.