Tisza-szobor a Duna-parton
Károlyinak mennie kellett - pedig Trianonért felelős Tisza István is. De legalább nem volt demokrata!
Károlyinak mennie kellett - pedig Trianonért felelős Tisza István is. De legalább nem volt demokrata!
Szegő Péter
Az MSZP ellenzi Tisza István szobrának felállítását a Kossuth Lajos téren, mert a párt szerint a politikus sem saját korában, sem később nem fejezte ki a nemzet egységét, és ezen életének tragikus vége sem változtat.
MTI
Talapzatra emelték a fővárosi Kossuth téren a Tisza István-emlékmű főalakját. Az Országház körüli főteret átépítették nemrég, ennek részeként állítják helyre a Parlament északi oldalán a néhai miniszterelnöknek emléket állító szoborcsoportot, Zala György szobrászművész alkotását.
MTI
A 15 tonnás rozsdamentes sas a szobrászművész szerint meghatározza majd Budapest látképét.
hvg.hu
Európa legnagyobb köztéri szobra hetvenhét tonnát nyom, és hosszabb mint egy Airbus A380-as. A mozgásban lévő repülőgépet ábrázoló szobrot a Heathrow új, kettes számú terminálján lehet majd látni júniustól. A Slipstream (Légcsavarszél) címet viselő alkotást Richard Wilson készítette.
hvg.hu
Az első világháború kirobbantásáért felelősnek tartott merénylő szobrát Emir Kusturica leplezte le Tovarisevo faluban. Princip száz évvel ezelőtti lövése nem csak az ő életét változtatta meg, hanem minden szerbét, aki akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia területén élt – mondta az avatáson egy szónok. Kusturica filmet készít Princip életéről.
MTI
Kim Dzsong Il néhai észak-koreai vezető viaszszobra a Phenjantól északra fekvő Mjohjang-hegységben lévő Népek Barátsága nevű múzeumkomplexumban van.
MTI
MTI
hvg.hu
Kosztolányi Dezső 129. születésnapja alkalmából adták át Szabadkán A gimnazista című bronzszobrot Szabadkán. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
MTI
India visszaköveteli az ausztráliai galériáktól két hindu istenségekről készült szobrot, amelyet vélhetően illegálisan vittek ki az országból.
MTI
Nem ismerik fel a járókelők a Rogán Antal által felavatott Columbo-szobrot a Falk Miksa utcában – írja a Bors.
hvg.hu
III. Amenhotep fáraó lányának alabástrom szobrára bukkantak egyiptomi és európai régészek Egyiptomban.
MTI
Az eredetileg horganyból készült Trófea szobrokat a Várkert Bazár 1958-as felújításakor műkőből öntötték ki, most azonban az 1883-as eredeti állapotnak megfelelően ismét horganyból készültek el.
MTI
Az esztergomi képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy a bazilika közelében a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium alapítványa felállíthassa Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek szobrát.
MTI
Ismeretlenek döntötték le Kárpátalja utolsó köztéri Lenin-szobrát az ukrán-magyar határ mellett fekvő Csapon hétfőre virradóra. A négy méter magas, több tonnás emlékmű a kisváros nyugdíjas otthona előtti téren állt, és a hírek szerint feltűnés nélkül szedték le a talapzatáról az éj leple alatt.
MTI
K. Miklós vasfűrésze beletört a Magvető szoborba. Három hét után kapták el a rendőrök.
MTI
Apollón görög istenség embernagyságú szobrára bukkantak a Gázai övezetben. A műalkotás eredetének tisztázása után a szobrot kiállíthatják Gázában, de problémát jelenthet a figura meztelensége - közölték a hatóságok.
MTI
Pénteken megkezdték az egri Dobó téren álló Végvári vitézek című szoborcsoport leemelését. A három, egyenként 3,5-4 tonnás elemből álló kompozíciót Erdőkertesre szállítják majd restaurátorműhelybe – tudatta Schütz Zoltán restaurátor.
MTI
Fekete Géza Columbo-szobra március elején kerülhet ki a Falk Miksa utcába. A nemrég elkészült kutyás szobor költsége mindennel együtt 14 millió forint.
hvg.hu
A római polgármesteri hivatal csak két hónap után vette észre az olasz főváros közepén engedély nélkül állított szobrot. A művész azt mondta, hogy provokálni akart.
MTI
A „Végvári vitézek” szobor takarta a városháza épületét, és kisebbítette a Dobó István-szobor városképet uraló szerepét. A helyiek nem örülnek.
hvg.hu