Hivatalos: Jürgen Klopp a német válogatott új szövetségi kapitánya
Négy évre írt alá.
A következő Európa-bajnokságig szól a szerződése.
HVG
De la Fuente egy jól felépített rendszerből emelkedett a csúcsra, míg Scalonit az argentin futball öltözőinek sajátos kultúrája formálta edzővé, ennek ellenére sokkal több bennük a közös, mint elsőre gondolnánk.
HVG
Az edző és a szövetség mindenben megállapodott.
HVG
Az FA vezérigazgatója szerint a játékosok és a szövetségi kapitány ezúttal is mindent beleadtak.
HVG
HVG
MTI
1974 után először jutott ki a csapat a vb-re, de onnan három vereséggel esett ki.
HVG
Az argentinok szövetségi kapitánya arról is beszélt, ha másfél hónappal ezelőtt valaki azt mondja neki, hogy bejutnak az elődöntőbe, gondolkodás nélkül elfogadta volna.
HVG
A vb-kiesés után távozó Zlatko Dalicot váltja.
HVG
Ezzel párhuzamosan az U20-as korosztállyal is ő foglalkozik.
HVG
Pape Thiaw 2024 decembere óta irányította az afrikai válogatottat.
HVG
A jelenlegi munkáltatójának, a Red Bullnak még áldását kell adnia a dologra.
HVG
Egy igazi edzőlegenda lett a válogatott vezetője.
MTI
Rafael Márquez, a Barcelona korábbi klasszisa a vb-sorozat alatt végig az elődje segítőjeként dolgozott.
MTI
A szakember közel kilenc éven át irányította a csapatot, amellyel két világbajnokságon is dobogós helyen végzett.
HVG
Az edzőnek csak egy éve volt készülni az idei világbajnokságra a csapattal, így kapott némi türelmet, és most négy évig készülhet a következő tornára.
MTI
Sajtóértesülések szerint Hans-Joachim Watzke, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) alelnöke és Bernd Neuendorf szövetségi elnök hamarosan New Yorkba utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Klopp-pal.
HVG
Úgy érzi, a kiesés ellenére sem vallottak kudarcot Spanyolország ellen.
HVG
Javier Aguirre szerint a játékosai mindent beleadtak a pályán, egyszerűen nem így kellett volna történnie a dolgoknak.
HVG
Rövid, de érzelmes beszédet mondott Stale Solbakken az öltözőben, miután Erling Haalandék legyőzték Elefántcsontpart válogatottját, és bejutottak a vb nyolcaddöntőjébe.
HVG
Szívesen maradt volna, de nem tudta betartani az ígéreteit.
HVG