Az Uruguayi Labdarúgó-szövetség (AUF) ideiglenesen Diego Forlánt nevezte ki szövetségi kapitánynak, illetve az U20-as korosztályos csapat szövetségi edzőjének.
Mindezt az AUF elnöke, Ignacio Alonso jelentette be vasárnap este, hozzátéve, a korábbi 112-szeres válogatott játékos megbízatása jövő év elejéig érvényes. Ez idő alatt hat felkészülési mérkőzésen irányítja majd a kétszeres világbajnok ország válogatottját, továbbá az U20-as csapattal a januári, Azerbajdzsánban és Üzbegisztánban sorra kerülő korosztályos világbajnokság dél-amerikai selejtezőin vesz részt ősszel.
Játékos-pályafutása során a most 47 éves Forlán három vb-n szerepelt az uruguayi válogatottal, amellyel a 2010-es tornán a negyedik helyen végzett, sőt megválasztották a dél-afrikai vb legjobbjának, egy évvel később pedig Copa América-győztes lett. Számos klubcsapata közül a Manchester Uniteddel bajnoki címet, FA Kupát és angol Szuperkupát nyert, míg az Atlético Madriddal Európa-liga-győzelmet ünnepelhetett.
Az egykori csatár Marcelo Bielsa utódja lett a felnőtt válogatottnál, amely a jelenleg is tartó világbajnokságon Szaúd-Arábiával és a Zöld-foki Köztársasággal is döntetlent játszott, majd kikapott a spanyoloktól, így két ponttal a harmadik helyen végzett a csoportjában, és kiesett.
Foci-vb 2026
Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.