Franciaországnak napi 400 millió euró kárt is okozhat a sztrájk
Akár a napi 400 millió eurót is elérheti a sztrájkok okozta kár Franciaország gazdaságában - jelentette ki hétfőn Christine Lagarde, a francia pénzügyminiszter.
Akár a napi 400 millió eurót is elérheti a sztrájkok okozta kár Franciaország gazdaságában - jelentette ki hétfőn Christine Lagarde, a francia pénzügyminiszter.
Éjfélkor befejezik a sztrájkot a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárának munkásai, mert véglegessé vált hogy a céget felszámolják, a munkások pedig a bérgarancia alap terhére kapják meg elmaradt fizetésük egy részét - közölte Molnár István, a sztrájkbizottság elnöke.
A sztrájkbizottság, illetve a Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselői október 19-én tájékoztatták Czomba Sándort, az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkárát a TE Ganz – Röck kiskunfélegyházi gyárában kialakult helyzetről. A megbeszélésen részt vett Kapus Krisztián polgármester, valamint a munkáltató és a tulajdonosok képviselője.
Szeptember óta hatodszorra hirdetnek keddre országos tiltakozónapot a francia szakszervezetek a nyugdíjreform ellen.
Szinte teljes leállást okozott a belgiumi vasúti közlekedésben hétfőn az egyik nagy szakszervezet kezdeményezésére tartott 24 órás sztrájk.
Folytatják 10 napja tartó sztrájkjukat a TE Ganz-Röck Zrt. dolgozói, miután a munkáltató eddig érdemi döntést nem hozott; a sztrájkolók kedden az érintettek részvételével találkozót szerveznek, amelyre meghívták Czomba Sándort, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkárát is - közölte a sztrájkbizottság.
Múlt hét csütörtök óta tart a sztrájk a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyára előtt; a munkások fél éve nem kaptak fizetést, ezért a német Alstom cég korábban legyártott termékeiért szerdán érkezett kamionokat nem engedik be az üzem területére.
Az Alstom vállalat hétfőn nem tudta elszállítani a tulajdonát képező alkatrészeket a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárából, mert a sztrájkoló munkások elállták az üzem bejáratát.
Tovább folytatják szombaton is a sztrájkot a kiskunfélegyházi TE Ganz-Röck Zrt. munkásai, akik élőfallal akadályoznák meg, ha a gyárból az elkészített termékeket a német tulajdonban lévő Alstom cég megpróbálná elszállítani; a TE Ganz-Röck Zrt. vezetői közül szombaton délig senki sem jelent meg a helyszínen.
Fennakadást okoz a budapesti légi közlekedésben is a keddi belgiumi és a szerdai spanyolországi sztrájk: több Budapestről induló madridi és barcelonai járatot töröltek, a Malév esti és a Wizz Air délutáni járata azonban elindul Spanyolországba.
A francia nemzetgyűlés szerdán elfogadta a nyugdíjreform tervezetét, amelynek egyik legfontosabb eleme a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre. A tervezet miatt a dolgozók korábban országos sztrájkkal tiltakoztak, a mai szavazás alatt pedig ezrek tüntettek a nemzetgyűlés épülete előtt.
Várhatóan gondokat okoz majd az olaszországi személy- és áruszállításban, hogy az olasz benzinkutasok hétfő este általános sztrájkot jelentettek be, amely a tervek szerint kedd estétől egészen szombat hajnalig tart majd.
Megállapodott a Malév menedzsmentje a légitársaság pilótáival, így nem lesz pilótasztrájk szerdától - közölte Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között.
Egyeztetést kezdeményez a Malév Zrt.-vel a kollektív szerződésről a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa), s amennyiben a tárgyalások hét napon belül nem vezetnek eredményre, a szervezet szeptember 15-én 10 órától határozatlan idejű munkabeszüntetést kezdeményez - közölte a Hunalpa.
A BKV értetlenül áll a Fürst Közlekedési Szakszervezet sztrájkfenyegetése előtt, mivel szerintük sem a munkavállalók élet- és munkakörülményeit, sem munkahelyüket nem veszélyezteti, hogy az iskolakezdéssel kapcsolatos problémát alvállalkozók bevonásával oldják meg - közölte a BKV csütörtökön az MTI-vel, reagálva a szakszervezet közleményére.
Sztrájkokra készül a londoni metró több ezer dolgozója a kormány kiadáscsökkentő intézkedéseivel járó elbocsátások elleni tiltakozásul.
Sztrájkba lépnek a kormány kiadáscsökkentő intézkedéseivel járó elbocsátások elleni tiltakozásul a londoni metró dolgozói.
Hét nap sztrájk után hétfő reggel munkába álltak a teherautósofőrök Görögországban, ahol súlyos üzemanyaghiányt okozott a munkabeszüntetés.
Befejeződött Görögországban a fuvarozók sztrájkja - közölte vasárnap késő délután a fuvarozók szakszervezetének elnöke.