Óriási falfestménnyel mondanak köszönetet a járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozóknak
Az alkotást a Színes Város Csoport készíti egy csepeli ház tűzfalára.
Az alkotást a Színes Város Csoport készíti egy csepeli ház tűzfalára.
A gazda a járvány miatt nem tudott részt venni a nagynénje temetésén.
A nő súlyos sérülésekkel került kórházba.
A nő felháborodott ezen, a kamerák előtt el is sírta magát.
Samu, a kiselefánt és Rezső, a tapírgyerek után az ország legkisebb vörös pandájának is online szavazással segítettek nevet találni a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
A Blikk olvasója fotózta le a párost, amint távozik egy luxushotelből. A látottak alapján szerinte nagy az összhang.
A 38 éves Igor Vovkovinskiy halálának oka szívbetegség volt.
Olyan tagja is van az úszó kimentését segítő delfincsapatnak, amelyet korábban emberek mentettek meg.
Az Angliában forgató színész helikopterének nem volt hol landolnia, így aztán egy család ház kertjében tették le a gépet.
A kiflibe egy-két falatnyi bacon fért csak.
Így próbálják arra bátorítani az embereket, hogy ha gyűlölet-bűncselekmény áldozatai vagy szemtanúi, akkor azt jelentsék a rendőrségnek.
Cs. Gábort hamar le is tartóztatták.
Wales déli részén egy kutyáit sétáltató hölgy borospalackba zárt üzenetet talált, amelyet Kanadában dobtak a tengerbe.
Az Alagútban sétált az igazságügyi miniszter. Autók szerencsére nem cikáztak körülötte.
Látványos díszkivilágítást kap több ikonikus épület országszerte augusztus 20-a alkalmából.
Brassó Város Polgármesteri Hivatala a magyar nemzeti színekkel tiszteleg a Szent István Nap előtt.
A brit nagykövetség osztotta meg az uralkodó jókívánságait.