#szívinfarktus

Szívinfarktus után már egy hétig sem kell kórházban feküdni

Aligha van súlyos betegség, melynek heveny időszakára vonatkozólag olyan mértékben sikerült csökkenteni a kötelező kórházi kezelés időtartamát, mint a szívinfarktus. Amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy az ápolási időtartam rövidülése befolyásolja-e az infarktus utáni szövődmények gyakoriságát vagy a betegek életkilátásait.

MTI

Több zsír a hasban, több zsír a koszorúerekben is

Japán kutatók komputeres tomográfiai vizsgálattal is bizonyították, hogy a sörhas megnöveli a szívinfarktus kockázatát. Mindezt az Amerikai Szívgyógyász Akadémia Cardiovascular Imaging című folyóiratában megjelent tanulmányukban tették közzé.

unknown


A tiszta oxigén belégzésének veszélyei

Tiszta oxigén belélegeztetése nagyobb kockázatot jelenthet, mint amennyi előnnyel jár szívinfarktus miatt kórházba szállított betegeknek. A korábbi elképzeléseket megcáfoló eredményt a Cochrane Database of Systemic Reviews közölte.

MTI

A vidámság megvédheti a szívünket

Sok tanulmány született arról, hogy a depressziósok között több a szívbeteg, mint a jó kedélyű emberek csoportjában, arról azonban nem nagyon készült tudományos megfigyelés, hogy a vidám, kiegyensúlyozott személyiség véd-e a szívrohamtól. Kanadai kutatók erre vonatkozó vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal közölte.

MTI


Fél órával egy cigi után: máris mérhető a pozitív hatás?

Egyetlen nap is elég, hogy csökkenjen a szívinfarktus kialakulásnak veszélye, de már fél óra elteltével is mérhető az a pozitív hatás, amit a cigaretta elhagyása vált ki a szervezetben. A leszokás azonban – függőségről lévén szó – egyáltalán nem egyszerű. Május 31-e a dohányzásmentes világnap.

hvg.hu

Az ultrahang nem gyógyítja a szívinfarktust

Szívinfarktusban a véralvadék gyógyszerrel végzett oldását ultrahang alkalmazásával nem sikerült fokozni. A nagy reményekkel indított vizsgálat leállításának történetét a Journal of American College of Cardiology: Cardiovascular Interventions közölte.

MTI

A mediterrán étrend titkai

A mediterrán diéta csökkenti a szívinfarktus és a tüdőrák kockázatát, sőt, a szellemi képességek időskori romlásának veszélyét is, és ennek egyik tényezője a paradicsom piros színét adó festékanyag lehet - írja az Európai Szívgyógyászok Társaságának folyóirata.

MTI


Sok a szívinfarktus földrengés után

A földrengést követő években nem csak a megrongálódott, összedőlt házakat, hidakat kell újjáépíteni, hanem akár még három esztendőn át több halálos szívrohamra is számítani lehet.

hvg.hu


Új módszer a stroke kezelésére

A szívinfarktus kezelése a beszűkült koszorúér kitágításával, szükség esetén fémhálóból készült sztent beültetésével sokkal eredményesebbé vált, és a módszert a szélütés miatt kórházba szállított betegek ellátására is alkalmazni kezdik.

hvg.hu


Infarktusnál csökkenthető a szívizom elhalás

A vérellátás megszűnése miatt elpusztuló szívizomsejtek száma jelentősen csökkenthető, ha a károsodott területre oxigénnel túltelített vért juttatnak. A forradalmian új kezelési módról írott tanulmányt a Circulation: Cardiovascular Interventions legújabb száma közölte.

MTI


Akár hónapokkal korábban felismerhető a szívinfarktus

Miért hal meg évente tízezerrel több férfi Magyarországon, mint Ausztriában? Felismerhetőek-e időben a hirtelen szívhalál előjelei? Hogyan lehet megelőzni, elkerülni a tragédiát? Magyarországi látogatása alkalmából a világhírű holland kutatóval és egészségpszichológussal, Paul Falger professzorral beszélgettünk.

hvg.hu

A vitális kimerültség tünetei és veszélyei

A vitális kimerültség akár ötszörösére növelheti a szívinfarktus vagy a hirtelen szívhalál kockázatát - állapította meg korábbi kutatásaiban Paul Falger holland egészségpszichológus, aki kedden a magyar média képviselőivel beszélgetett a témáról a Quintess Médiaklub egészséges öregedésről tartott rendezvényén.

MTI

Gyakoribb a néma szívinfarktus, mint hitték

A szívizomelhalás, az infarktus általában jellegzetes, súlyos tünetekkel jár, de egy új vizsgálati módszer tanúsága szerint nem is olyan ritka, hogy a szívroham szinte tünetmentesen zajlik le, ami később súlyos kockázatot jelenthet. A szakembereket is meglepő vizsgálat eredményeit a PloS Med hírportál (www.plosmedicine.org) közölte.

MTI

A gyógyszer dönti el a szívinfarktus kimenetelét

Ha a heveny szívinfarktus miatt rohammentőt hívó beteg a lehető legkorábban, már a rosszullét helyszínén megfelelő gyógyszereket kap, a kórházi ellátás későbbi eredményei is lényegesen javíthatók. A HORIZONS AMI tanulmány adatait az Amerikai Szívgyógyász Kollégium múlt héten véget ért kongresszusán ismertették.

MTI