#tankötelezettség

 

"Rögtön a születésnap után eltünedeztek a kölykök"

A 16 éves korig tartó tankötelezettség egyik sokkoló hatása, hogy a szülők anyagi kényszerből kiíratják gyereküket az iskolából, amint lehet, és elviszik közmunkára. Tavaly ősszel már több mint 36 ezer 25 év alatti közfoglalkoztatott volt, tehát a korosztály túl nagy hányada tengődik így. Miközben a közfoglalkoztatás tényleg az egyetlen megoldás a szegények számára, a legnagyobb hasznot a kormánypártnak hozta - állítja Mártonfi György oktatási szakértő a HVG-nek adott interjúban.

G. Tóth Ilda G. Tóth Ilda




Ezeket a intézkedéseket hoznák Bajnaiék
 

Ezeket a intézkedéseket hoznák Bajnaiék

Többkulcsos adó, egybiztosítós egészségügyi rendszer, tanköteles korhatár növelése, kisegyházak felkarolása, az adójóváírás visszaállítása – ezeket szeretné az Együtt 2014 és a LMP-ből kiszakadt Párbeszéd Magyarországért. A két szervezet a választásokon "közös indulásban" gondolkodik.

MTI MTI


18 év lesz a tankötelezettség korhatára, ha nyer az MSZP
 

18 év lesz a tankötelezettség korhatára, ha nyer az MSZP

A Fidesz szerint általános tapasztalat a közoktatásban, hogy akik önszántukból nem akartak tanulni 16 éves koruk után, sokszor ellehetetlenítették az iskolai munkát. A kormánypárt szóvivője így reagált a szocialista Gúr Nándor közleményére, amelyben a képviselő megerősítette, hogy kormányra kerülve az MSZP haladéktalanul visszaállítja a tankötelezettség korhatárát 18 évre.

MTI MTI

Pokolra jutással fenyeget az MSZP
 

Pokolra jutással fenyeget az MSZP

Az MSZP szerint a kormány húszéves konszenzust felrúgva nem a gyerekek érdekeit helyezi az oktatáspolitika középpontjába és fiatalok tömegeit zárja el a felemelkedés lehetőségétől. A szocialisták úgy látják, a pedagógus-életpályamodell és az iskolák államosításának forrásai is hiányoznak, a felsőoktatásban tanulók száma pedig nagy mértékben csökkenni fog.

MTI MTI