szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tankötelezettség alsó korhatárának csökkentése miatt idén várhatóan nagyobb lesz az első osztályba beiratkozó gyerekek száma, mint tavaly – hangzott el az InfoRádióban.

Egy törvénymódosítás miatt a maximális osztálylétszámot túl lehet majd lépni 20 százalékkal, de az egyik pedagógus-szakszervezet szerint ez nem megoldás – közölte az InfoRádió

A következő tanévben már nem hét, hanem hatévesen válik tankötelessé a gyerek; vagyis annak, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, szeptembertől iskolába kell mennie. Emiatt emelkedni fog az elsőévesek száma.

Elsősorban budapesti és az agglomerációban lévő általános iskolák jelezték, hogy gondot okoz a túljelentkezés, mert nincs elegendő helyük, a maximális osztálylétszám ugyanis korlátozott.

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke azt mondta, kezdeményezték a törvény módosítását, ami lehetővé tenné a fenntartó számára, hogy a törvényben előírt maximális osztálylétszámtól 20 százalékkal eltérhessen, vagyis 32 gyerek legyen 27 helyett.

Gloviczki Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint az emelt osztálylétszám mellett is lehet garantálható az oktatás minősége, és könnyebbséget jelent, hogy pedagógiai asszisztenst is alkalmazhatnak az iskolák.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint azonban az oktatás minőségének a rovására mehet, ha túl sok gyereket zsúfolnak össze az osztálytermekben. Galló Istvánné úgy véli, nem törvénymódosításra, hanem újabb osztályok kialakítására van szükség.

Az általános iskolákba április 8-án és 9-én lehet beíratni a gyerekeket. Az Oktatási Államtitkárság arra számít, hogy 125 ezer elsőéves tanuló kezdi meg a tanévet ezen intézményekben szeptemberben.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Radó Péter: Digitális oktatás - ugyanaz másképpen?

Radó Péter: Digitális oktatás - ugyanaz másképpen?

A horvát határnál is lehet majd ingázni

A horvát határnál is lehet majd ingázni

Koronavírus és gazdaság –  A Századvég szakértője szerint a túlzott globalizáció lehet 2020 "devizahitele"

Koronavírus és gazdaság – A Századvég szakértője szerint a túlzott globalizáció lehet 2020 "devizahitele"