A csapat egyik leghatékonyabb eszköze egy nyolcrotoros drón, az R–18, amelynek 4 kilométeres hatótávja van, és 5 kilogrammnyi robbanóanyagot képes magával vinni.
Bár a Starlink-hálózat már Ukrajnában is elérhető, mindez nem a vezető Elon Musk önzetlenségéből alakult így: az amerikai adófizetők tettek róla, hogy az eszközök eljussanak a háború sújtotta országba.
Adott egy gombóccá formázott tészta; alá kell nyúlni egy spatulával, majd a nyújtódeszkára helyezni, ahol egy sodrófával kerek pizzaalappá lapítható. Aki nem csinálta még, alapszinten az is boldogulna vele. Legalábbis ha ember, mert egy robot számára jelenleg igen nehezen megoldható a feladat.
Bosszantó, amikor egy üzlet már bezárt, mire odaér az ember, annak ellenére, hogy a netes keresés eredménye alapján még nyitva kellene lennie. Ezen próbál most segíteni a Google. A vállalat a mesterséges intelligenciát hívja segítségül.
A szomszédban zajló háború kitörésére tekintettel egy hónapja csak csökkentett üzemű tesztet hajtottak végre a lakossági riasztó rendszerrel, de hétfőn délelőtt teljes körű próbát végeznek a MoLaRival.
A kaliforniai játékos otthonában ült, amikor egy gellert kapott golyó áttörte az ablakot. A töltény a fejhallgatójába csapódott, neki viszont egy hajszála sem görbült.
Új platformot vezetett be a Vodafone, amelynek célja, hogy a közlekedőket közvetlenül összekapcsolja a közlekedési hatóságokkal és egymással, lehetővé téve ezáltal a biztonsági információk, veszélyjelzések és friss forgalmi információk valós idejű megosztását, függetlenül attól, hogy milyen rendszert vagy járműbe épített eszközt használnak. A felület minden harmadik féltől származó alkalmazással és járműbe épített navigációs rendszerrel kompatibilis. A Vodafone közölte: több partnerrel is együttműködik azért, hogy a technológiát eljuttathassa a közlekedőkhöz.
Az interneten, a különböző kommentszekciókban általánosak lettek a vicces, rajzos fotós képek, azaz a mémek, amelyek csattanós formában fejezik ki a mondanivalót. A neten ma már sokféle mém-generátor van, például az alábbi is, amelyiknek a működése mögött mesterséges intelligencia áll.
Az alábbi weboldal az internet „hamis” részéhez tartozik, mármint abban az értelemben, hogy a kiválasztott karakter szájába olyan mondatokat adhatunk, amelyeket valójában sosem mondott el.
Olyan, a viselhető eszközökben használható technológiát fejleszt a Google, amely a készülék körüli bőr figyelésével érzékeli az ember mozdulatait, és azoknak megfelelően cselekszik.
Speciális toborzási programot jelentett be az SAP szoftvercég, hogy az Ukrajnából érkező menekülteknek a globális irodahálózatán keresztül álláslehetőséget biztosítson. A kezdeményezés célja, hogy az Ukrajnából származó képzett menekülteknek megfelelő munkalehetőséget kínáljanak az SAP-nál Németországban, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban vagy Szlovákiában.
Negyedével csökkent az energiafelhasználás, a gyártás során keletkező hulladék mennyisége 17 százalékkal lett kevesebb, míg a szén-dioxid-kibocsátás 25 százalékkal esett vissza – a többi között ezeket az eredményeket ismerte el a Világgazdasági Fórum, amikor a Schneider Electric Le Vaudreuil-i gyárának ítélte a Sustainability Lighthouse névre hallgató fenntarthatósági minősítését. A társaság indiai Hyderabadban található üzemét pedig iránymutatóként jelölték meg.
Miközben a hírekben és a közbeszédben az 5G kap nagy teret, a wifi 6 szabványt támogató készülékek csendben nagy fölénnyel előzik meg az 5G-s eszközöket, és a trend a következő néhány évre is jellemző lesz. Erre hívja fel a figyelmet a Deloitte elemzőcég, melynek beszédes előrejelzése szerint 2022-ben mintegy 2,5 milliárd wifi 6-os készüléket szállítanak majd, szemben a 1,5 milliárd 5G-s készülékkel.
Jönnek a még takarékosabb LED-izzók, de egyelőre kevés helyen kifizetődő a használatuk. Az új energiacímkéket kevesen tudják értelmezni, például egy háztartási gép vásárlásánál is.