Kamion és teherautók csattantak Szigetszentmiklóson, egy villanyoszlop is kidőlt
A II. Rákóczi Ferenc út és a Leadó utca csomópontjánál történt karambol csütörtök délután Szigetszentmiklóson.
A II. Rákóczi Ferenc út és a Leadó utca csomópontjánál történt karambol csütörtök délután Szigetszentmiklóson.
Steven Spielberg Párbaj című, enyhén pszicho-horror típusú alkotása jut az ember eszébe, amikor az alábbi videót nézi. Csak az az elrettentő különbség, hogy ez nem fikció, hanem maga a valóság, 2016 márciusában.
A 11-es úton történt a baleset, a Budapest felé vezető oldalon. A szentendrei rendőrök helyszínelnek.
Az egyik sérült beperelte a balesetet okozó sofőrt, és bár még csak az ügy elején tartanak, máris egy igen érdekes dolog derült ki.
Kisújszállás külterületén, a 4-es úton történt a baleset.
A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk egy személyautó négy utasát egy Baranya megyei baleset után. Az utasok közül egy ember meghalt, hárman megsérültek.
Drótkötelek segítségével szabadították ki azt a harminctonnás teherautót, amely alatt beszakadt az aszfalt kedden délelőtt az egyik zuglói mellékutcában.
A baleset a 77-es és a 8-as főút találkozásánál, a veszprémi körgyűrű tapolcai elágazásánál történt, a helyszínről két súlyos és egy könnyű sérültet vittek a veszprémi kórházba.
Az eddigi 21 helyett várhatóan január elsejétől már 18 éves kortól lehetne C kategóriás jogosítványt szerezni itthon. Az Európai Bizottság nem emel kifogást ugyanis a kormány erről szóló terve ellen – közölte kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tárca szerint a közúti fuvarozói ágazat versenyképességét erősítené ez a jogszabály-módosítás, és hozzájárulna a munkaerőhiány enyhítéséhez.
Összeroncsolódott és kiégett az eleje annak a személyvonatnak, amely belerohant késő este egy kereszteződésben veszteglő teherautóba a németországi Freihungban. A teherautó vezetőfülkéjében utazó egyik ember és a vonatvezető meghalt, többen megsérültek. A mozdonyvezető holttestét csak órákkal a baleset után tudták kiemelni a roncsok közül.
Belerohant egy személyszállító vonat egy kereszteződésben veszteglő teherautóba csütörtökön késő este Bajorország északi részén. A teherautó vezetője és a mozdonyvezető meghalt, többen megsérültek.
Halálra gázolt egy férfit egy teherautó hétfőn Nemesbődnél, a 86-os főút Sárvár felé vezető oldalán – közölte a rendőrség.
Lezárták a határt az osztrák hatóságok csütörtök délután a szlovéniai Sentilj és az ausztriai Spielfeld között, miután több ezer migráns kitört Spielfeldnél, a két határállomás között kialakított tranzittáborból, és sokan gyalog elindultak Ausztria belseje felé.
A nemzeti fejlesztési miniszter módosította a teherautók e-útdíjáról szóló rendeletet. A pontosításokat és újabb szakaszok díjasítását tartalmazó jogszabály a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg és 15 nap múlva lép hatályba.
A Keleti pályaudvar főbejáratához hívják csendes megemlékezésre azokat, akik együttéreznek a csempészteherautóban megfulladt 71 menekültre.
Az osztrák hatóságok pénteken közölték, hogy három embert elfogtak az autópályán 71 menekült holttestével talált teherautó ügyében, köztük egy magyar papírokkal rendelkező férfit is. A magyar rendőrség három elfogott bolgár és egy afgán állampolgárról beszélt, magyarról nem. A csempészautónak használt hűtőkocsi rakterében négy gyerek is meghalt.
A cseh haszongépjármű-márka sokfajta megrendelésnek tesz eleget, most például egy akár 86 tonna teherbírású és nyolctengelyes szállítójárművet épített egy német vállalatnak.
Levelet kaptak a teherautó tulajdonosok a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy amennyiben szükséges, használni fogják járműveiket. Az egyik érintettnek azt mondták, a déli határszakaszra tervezett kerítés építéséhez is kellhet a teherautója. A tárca közölte, kerítésépítésre nem vesznek igénybe civil járműveket, védelmi helyzetben viszont igen, most csak összeírják a járműveket, hogy "egy esetleges katonai lépéseket követelő helyzetben minden lehetséges eszköz a lehető legrövidebb időn belül rendelkezésre álljon".
A TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi.
Egy teherautó és egy személyautó ütközött a X. kerületben, a Keresztúri úton. A városból kifelé vezető oldalon lezártak egy sávot, lassan halad a forgalom.