A mobilozás emelheti a fülzúgás kockázatát
A mobiltelefon rendszeres használata a fül csengéséhez és zúgásához (tinnitus) vezethet osztrák kutatók szerint.
A mobiltelefon rendszeres használata a fül csengéséhez és zúgásához (tinnitus) vezethet osztrák kutatók szerint.
Az Apple honlapján - néhány nappal az antenna-botrány után - több álláshirdetést is megjelentetett, melyekben iPhone / iPad antenna mérnököket keres. Véletlen egybeesés?
Mobiltelefon-töltő gumicsizmával állt elő egy európai cég, a European Telco Orange.
A márciusi kínos eset után, amikor is a Vodafone-ról kiderült, hogy háromezer HTC Magic okostelefont vírusos memóriakártyával adtak el Spanyolországban, most a Samsung S8500 Wave került hasonló helyzetbe Németországban.
Az első negyedévben 314,7 millió mobilkészüléket adtak el a gyártók szerte a világon, 17 százalékkal többet az egy évvel korábbi 269,1 milliónál, de kissé kevesebbet a karácsonnyal erősített tavalyi utolsó negyedévi 320 milliónál.
Szegény Skype, meglehetősen kalandos életutat tudhat a magáénak. Bár a kezdetektől nagyon népszerű, üzletileg mégsem tartozik az igazán nagy dobások közé. Felvásárolták, eladták, majd megint felvásárolták, volt veszteséges, nullszaldós és picit nyereséges, majd megint veszteséges.
Akadozott egy kapcsolóközponti meghibásodás miatt péntek reggel a Vodafone Magyarország hálózata. A probléma az ügyfelek 10-15 százalékát érinthette elvben. A hibát 7.40-re javították ki.
Egy ismert etimológiai koincidencia szerint a telefonáláskor világszerte használt halló magyar eredetű szó, és a hallommal hozható kapcsolatba.
Elfogta a rendőrség Tapolcán azt az 58 éves férfit, aki a gyanú szerint közéleti szereplőként bemutatkozva rendőri vezetőket hívogatott telefonon, hogy saját lopási ügyében elkerülje a büntetést.
Német szakértők szerint az időseknek sem kell megijedniük az új kommunikációs technikától és akár 80 év felett sem késő az internetet vagy a mobiltelefont megtanulni.
Aki nemrég váltott okostelefonra, valószínűleg egyre lelkesebben fedezi fel, mit tud a készüléke. Azzal is szembesül ugyanakkor, hogy minél többet használa a különböző funkciókat, annál hamarabb lemerül az akkumulátor. Ez ellen lehet tenni.
Aki vadonatúj HTC telefont vásárol megbízható üzletben, arra számít a legkevésbé, hogy rosszindulatú programmal fertőzi meg vele a számítógépét. Mégis ez történt némelyekkel, akik a HTC Magicet vettek a Vodafone-tól.
Telefongombnyomásra is lehet gyónni Franciaországban, ami nem tetszik a francia katolikus püspöki karnak.
Az amerikaiak negyede (26%) számára a mobilontelefonon olvasott hírek jelentik az elsődleges információforrást - derül ki a PEW kutatóintézet felméréséből.
Ha van iparág, ahol meglepően sok „véletlen hasonlóságot” láthatunk, akkor az a számítástechnika.
A Vodafone 150-et a Mobil Világkongresszuson mutatták be Barcelonában. A 15 dolláros készüléket a fejlődő országok piacaira szánják.
A Microsoftot az utóbbi időben igen érzékenyen érintette a riválisai sikere, de most az Apple iPhone-ja, a BlackBerry vagy a Google Nexus One erős versenytársat kaphat. A cég bemutatta a Windows Phone 7-et.
A "Hívás" fantázianevű tarifacsomag használói nem a hívások hossza, hanem azok darabszáma szerint fizetnek.
A rengeteg jó ötlet ellenére egyelőre nem lesz nagy rajongótábora a Firefox böngésző mobiltelefonra írt változatának.
A Webisztán blog szerzője úgy tudja, most már egész biztosan lesz Google Phone, még hozzá a HTC közreműködésével.