Zwack Péter temetésén a Fesztiválzenekar és Sebestyén Márta is zenél
Augusztus 21-én kedden délelőtt 10 órakor, a Szent István-bazilikában tartják a nemrég elhunyt Zwack Péter gyászmiséjét, a nyilvános temetés a Fiumei úti Sírkertben lesz.
Augusztus 21-én kedden délelőtt 10 órakor, a Szent István-bazilikában tartják a nemrég elhunyt Zwack Péter gyászmiséjét, a nyilvános temetés a Fiumei úti Sírkertben lesz.
Budapesten temetik Zwack Pétert, a gyászmisét augusztus 21-én a budapesti Szent István-bazilikában tartják. A szertartást Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát tartja - közölte a Zwack Unicum Nyrt.
A pénztelenség miatt átalakulóban a kegyeleti kultúra, tíz családból kettő már nem temetteti el, hanem urnában hazaviszi szerettei hamvait – írja a Népszabadság.
Eltemették hétfőn Szekszárdon Bándy Katát; a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Pécsen meggyilkolt pszichológusát több százan kísérték utolsó útjára az alsóvárosi temetőben.
Hétfőn lesz Szekszárdon a temetése Bándy Katának, a meggyilkolt rendőrségi pszichológusnak, akit a belügyminiszter a Közszolgálat Halottjának nyilvánított.
A Hargita Megyei Törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és megsemmisítette a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal által kibocsátott, Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt.
Géher István irodalmártól június 28-án, csütörtökön 13 óra 30 perckor vesznek végső búcsút a Farkasréti temetőben - tudatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem az MTI-vel kedden.
Lengyel Erzsi Jászai Mari-díjas színművészt június 28-án délután 4 órakor búcsúztatják a kelenföldi Szent Gellért-plébániatemplomban - tudatta a Színházi Dolgozók Szakszervezete szerdán az MTI-vel.
Családtagok, barátok és rajongók búcsúztatták pénteken szülővárosában, Thame-ben a közelmúltban elhunyt Robin Gibbet, a Bee Gees együttes egykori tagját.
Július 5-én 13 óra 15 perckor temetik az Új köztemetőben Monyók Ildikó színművészt - közölte a Színházi Dolgozók Szakszervezete szerdán. A művész május 29-én, hosszan tartó betegség után hunyt el. 64 éves volt.
Június 8-án tartják Robin Gibb temetését családi körben; gyászszertartására, amelyen bárki részt vehet majd, később kerül sor.
A család mellett mintegy ezer meghívott vett végső búcsút Donna Summer énekesnőtől az egyesült államokbeli Nashville-ben.
A megfigyelők láttára belelőttek egy szíriai temetési menetbe, sokan meghaltak.
H. Csanád Jutas elismeri, hogy gyilkolt, de az ellen továbbra is tiltakozik, hogy elmebeteg volna – írja a Blikk. A kulcsi gyilkosság áldozatait szerdán temetik el.
Szülővárosában, Bergamóban helyezik örök nyugalomra csütörtökön Piermario Morosinit, a másodosztályú Livorno futballistáját, aki szombaton a Pescarában vívott mérkőzésen esett össze, s a kórházba szállítás után elhunyt.
Franciaországban temetik el a következő 24 óra folyamán a hétszeres gyilkos Mohamed Meraht, miután Algéria biztonsági okokból megtagadta holttestének befogadását - közölte csütörtökön egy franciaországi muzulmán vezető.
Szegényebb országrészeken a temetések harmada-negyede közpénzből megy - írja szombati összefoglaló cikkében a Népszabadság.
Március 23-án örök nyugalomra helyezték Kutasi Róbertet, a REAC egykori klubigazgatóját – írja a sportgeza.hu.
Eltemették a toulouse-i zsidó iskola előtti lőfegyveres támadás négy áldozatát a jeruzsálemi Har-Hamenuho temetőben. Két nappal korábban egy iszlámista szélsőséges lőfegyverrel megtámadta az iskola előtt tartózkodókat és négy francia-izraeli állampolgárt - egy hitoktatóként dolgozó apát és két fiát, valamint az iskola igazgatójának kislányát - megölt.
Vasárnap temették el Whitney Houstont. Az énekesnőt 2003-ban elhunyt apja, John Russell Houston mellett helyezték végső nyugalomra New Jerseyben.