Bár egyes sajtójelentésekben már felmerült, hogy elkapták a feltételezett támadót, ezt a francia belügyminiszter cáfolta.

Eltemették a toulouse-i zsidó iskola előtti lőfegyveres támadás négy áldozatát a jeruzsálemi Har-Hamenuho temetőben. Két nappal korábban egy iszlámista szélsőséges lőfegyverrel megtámadta az iskola előtt tartózkodókat és négy francia-izraeli állampolgárt - egy hitoktatóként dolgozó apát és két fiát, valamint az iskola igazgatójának kislányát - megölt.
Bár egyes sajtójelentésekben már felmerült, hogy elkapták a feltételezett támadót, ezt a francia belügyminiszter cáfolta.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.