Megérkezett a királynő temetésére Joe Biden is
Lassan lépni sem lehet az államfőktől és elnököktől Londonban.
Lassan lépni sem lehet az államfőktől és elnököktől Londonban.
Hétfőn temetik a királynőt, Novák Katalin pedig férjével utazott ezért Nagy-Britanniába.
A Londonból Windsorba vezető útvonalat úgy jelölték ki, hogy jól megközelíthető legyen azok számára, akik végső búcsút kívánnak venni a néhai királynőtől.
Kilencven százalékkal több megrendelést kaptak vágott virágra II. Erzsébet szeptember 8-i halála óta.
Kevesebb mint egy hét van hátra II. Erzsébet temetéséig. Összeszedtük, milyen megemlékezések várhatóak addig, kik vesznek részt a gyászszertartáson. Minden meg van tervezve a legutolsó részletig, és még az sem mindegy, mit viselhetnek a királyi család tagjai.
És magángépeket sem szívesen látnak Londonban.
Azt nem tudni, hogy Orbán Viktor kapott-e meghívót.
A királynő temetési szertartását a hagyományokhoz híven a Westminster Apátságban tartják meg.
Az utóbbi évtizedekben inkább kormánypártiságával, mint szakmaiságával tüntető történész ezúttal is másképp emlékszik a múltra, mint ahogyan az volt.
A magyar miniszterelnök csak Gorbacsov temetésére megy Moszkvába.
A miniszterelnök Gorbacsov temetésén vesz részt, vele tart Deutsch Tamás, Schmidt Mária, Orbán Balázs és Kónya Imre is.
Az orosz elnök egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem lesz jelen a Szovjetunió első és egyben utolsó elnökének búcsúztatóján.
Az egykori szovjet főtitkárt a felesége mellé temethetik a moszkvai Novogyevicsi temetőbe.
A tartós hőhullám miatt veszélyes a csúcsra felmenni, a hegymászók azonban így is nekivágnak az útnak.
A kisfiú szülei 14 ezer dollárt szeretnének összegyűjteni, 12 ezret pedig már sikerült is.
A 81 éves korában elhunyt Kossuth-díjas színészt a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra.
Fél nap alatt több mint félmillió forint gyűlt össze.
A hamvasztást végző cég egyelőre nem tesz semmit.
Családtagok, bajtársak és a Honvédség legfelső vezetése is részt vett Gál Szabolcs ejtőernyős keddi búcsúztatásán. Az április végén balesetet szenvedett ejtőernyős világbajnoktól katonai tiszteletadás mellett búcsúztak.