#terror

Harc az Iszlám Állam ellen: Obama bejelentést tesz
 

Harc az Iszlám Állam ellen: Obama bejelentést tesz

Barack Obama amerikai elnök kongresszusi felhatalmazást kért a mérsékelt szíriai ellenzék felfegyverzéséhez, hogy az harcolhasson az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet ellen – tudta meg washingtoni forrásokból a CNN. Obama a tervek szerint ma fő műsoridőben, közép-európai idő szerint hajnali háromkor jelenti be, hogy az Egyesült Államok milyen átfogó stratégiával akarja meggyengíteni és végső soron megsemmisíteni a Szíria és Irak jelentős területeit az ellenőrzése alatt tartó Iszlám Államot.

MTI MTI







Több tucat szíriai katonát gyilkolt le az Iszlám Állam
 

Több tucat szíriai katonát gyilkolt le az Iszlám Állam

A kivégzett katonákat menekülés közben fogták el, a felkelők csütörtökre virradóra ölték meg őket. A dzsihadisták közzétettek egy videofelvételt, amelyen alsónadrágra vetkőztetett fiatal katonák mezítláb gyalogolnak egy sivatagi úton körülvéve felfegyverzett dzsihadistákkal, akik közül az egyik a szervezet zászlaját viszi. Az iszlamisták az Iszlám Állam nevét harsogják, társaik pedig azt visszhangozzák, hogy az Iszlám Állam "örök".

MTI MTI


Az Iszlám Állam veszteségeket könyvelhetett el Egyiptomban
 

Az Iszlám Állam veszteségeket könyvelhetett el Egyiptomban

Elfogták az Iszlám Állam (IÁ) első egyiptomi sejtjének 12 tagját, köztük az új terrorcsoport fejét és két helyettesét - adta hírül az al-Vatan című napilap, amely szerdán egy videofelvételt is megjelentetett honlapján a három vezető tanúvallomásáról.

MTI MTI

Iszlám államot kiáltottak ki Észak-Nigériában
 

Iszlám államot kiáltottak ki Észak-Nigériában

A Boko Haram elfoglalt egy várost, most iszlám államot kiáltott ki. A nigériai hatóságok szerint mindez hazugság: a hadsereg szóvivője a terroristák üzenetére válaszul közölte, hogy az ország szuverenitása és területi integritása sértetlen.

MTI MTI


Az al-Kaidánál is vonzóbb az Iszlám Állam a terroristáknak
 

Az al-Kaidánál is vonzóbb az Iszlám Állam a terroristáknak

Az al-Kaida tagjai csoportosan állnak át az Iszlám Államhoz a The Washington Post szerint. Az átállások elsősorban a terrorhálózat jemeni szervezetét, az Arab-félsziget al-Kaidáját (AQAP) és a csoport észak-afrikai szárnyát, az Iszlám Maghreb al-Kaidáját (AQMI) érintik.

MTI MTI


 

"Gyalázatos rémtett" – sokkban vannak a holland lapok

Sokkhatás alatt van a holland sajtó a malajziai repülőgép ukrajnai katasztrófája miatt, mivel a Boeing 777-200-as 283 utasából 154 holland állampolgár volt. A lapok pénteki számukban találgatják, ki lehetett "a gyalázatos rémtett" elkövetője.

MTI MTI

Terror Kairóban: három robbantás is volt hétfőn
 

Terror Kairóban: három robbantás is volt hétfőn

Az első robbantás három utcaseprőt sebesített meg, a helyszínelő rendőrök egy második robbanószerkezetet is találtak, amely akkor lépett működésbe, amikor a tűzszerészek megpróbálták hatástalanítani. A detonációban meghalt az akciót vezető rendőrezredes, további három rendőr pedig életveszélyesen megsebesült. Nem sokkal később történt a harmadik robbanás, amelyben még egy rendőrtiszt életét vesztette.

MTI MTI

 

"A nyugati oktatás bűn" - az evolúciót is tagadja a Boko Haram

Több mint tízezer ember haláláért lehet már felelős a nigériai militáns terrorszekta, a Boko Haram, amelynek követői tagadják az evolúciót, nem engedik a nőket iskolába járni, vezetője pedig egy teológusból lett terroristavezér, akiért hét millió dollárt kínál az Egyesült Államok.

Fazekas Zsuzsa Fazekas Zsuzsa



Rigában megnyílt a lett
 

Rigában megnyílt a lett "terror háza"

Évekig üresen állt a lett főváros, Riga központjában az a hatalmas barnásszürke épület, a "sarokház" (stura maja), amely jobb állapotában a szovjet titkosszolgálat, a KGB székháza volt, ahol embereket hallgattak ki, kínoztak és öltek meg valaha. Abból az alkalomból, hogy Riga a 2014-es esztendőben Európa kulturális fővárosa, Lettország egykor legrettegettebb épületét május elsején megnyitották a látogatók előtt - jelentette helyszíni tudósításában a dpa.

MTI MTI