#terrorizmus



Nemzetközi segítséget kér a jemeni külügyminiszter

Jemennek több segítségre van szüksége szövetségesei részéről az al-Kaida elleni harcához - jelentette ki az ország külügyminisztere egy hétfői interjúban, három nappal azután, hogy a nemzetközi terrorhálózat elismerte felelősségét az Egyesült Államokba címzett, robbanóanyagokat tartalmazó csomagokért, amelyeket tíz nappal ezelőtt fedeztek fel.


Morvai: itt a Fidesz csengőfrásztörvénye

A kormány olyan törvényjavaslatot készül elfogadtatni, amely bírói engedély nélkül is lehetővé teszi a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatását, valamint a házkutatást - mondta a Jobbik EP-képviselője 80 fős hallgatóság előtt.




Hangazonosító szofver buktathatja le a terroristákat

Nemrég egy Európa elleni terrorista szervezkedést feltehetően annak a „hanglenyomat-rögzítési” technológiának köszönhetően sikerült időben felfedezni, amely lehetővé teszi, hogy a rögzített hangot összekapcsolják a beszélő személyével. Ez a sokak által az ujjlenyomathoz hasonlított technológia hatásos fegyver lehet a terroristák ellen – írja az AP hírügynökség. Az igazságügyi hatóságok már most vizsgálják, miként lehetne létrehozni egy hang-adatbankot a jövőbeli összeesküvések meghiúsítására.







Az első számú terrorcélpont Harry herceg

Megkétszerezték Harry herceg személyi védelmét, miután a brit elhárítás arra a következtetésre jutott, hogy az uralkodó unokája lehet az iszlámista, illetve az északír terroristák első számú nagy-britanniai célpontja.





Saranszkíj: A demokráciát nem lehet egy országra rákényszeríteni

A diktatúrákat nem lehet kívülről erőszakosan megdönteni, de a parancsuralmi rendszereket a szabad országoknak legalábbis nem szabad támogatni. Mert rászorulnak– fejtegette többek között munkatársunknak a legendás ex-ellenzéki, Natan Saranszkij, aki a világon elsőként Budapesten megnyitott Izraeli Kulturális Intézet vendégeként, rövid ideig Magyarországon tartózkodott.


Nagy-Britannia tarthat a "hazai nevelésű" terroristáktól

A nyugati világban Nagy-Britanniának kell tartania a leginkább a "hazai nevelésű" terroristák által elkövetett támadásoktól, és a jövőben a merényletkísérletek "új hullámára" lehet számítani, miután több száz radikális muszlim elítélt szabadul a brit börtönökből - áll az egyik vezető londoni biztonságpolitikai kutatóműhely pénteken megjelent legújabb elemzésében.