Olimpia előtt: teljes terrorkészültség Rióban
Az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékokat a biztonsági erők 85 ezer tagja védi.
Az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékokat a biztonsági erők 85 ezer tagja védi.
Az eddigi mérsékeltről jelentősre emelte a brit elhárítás (MI5) az észak-írországi terrorveszély elleni készültségi szintet.
A magyar kormány komolyan veszi az Iszlám Állam fenyegetését, de egyelőre nem emel a terrorkészültségi fokozaton.
Kedd 13 órától ismét a 3-as (közepes) terrorkészültségi fokozat van érvényben Magyarországon. A terrorfokozatot múlt kedden, a brüsszeli terrortámadások után emelték.
Nem sokára visszahívhatják a TEK páncélozott járműveit az utcákról, mert a kormánynak túl drága. Ráadásul mivel az emberek hamar megszokják a sok feketeséget az utcán, politikailag sem éri meg. Így értesült legalábbis kormányzati forrásokból a VS.hu.
Minden biztonsági intézkedést fenntart vagy egy fokozattal megemel Magyarország a határokon – jelentette be a miniszterelnök az operatív törzs ülése után szerda reggel.
Egy nap - öt hír, amiről mindenki beszél: a brüsszeli merényletsorozat, az elkerülhetetlennek tűnő tanársztrájk, az Audi dolgozói is leállnának, az NVI-s kopaszok miatt tiltakozó aktivista a bíróság szerint bűnös, és autószerviztől a diszkóig sokféle céget bekötnek a NAV online rendszerébe.
Fokozott készültségbe helyezték hétfőn a kenyai rendőrséget, miután a hírszerzés információi szerint az al-Shabaab iszlamista szervezet a repülőtereken, illetve légi járatokon február végén vagy március elején öngyilkos merényleteket akar végrehajtani.
Újraszabályozta a terrorkészültségi intézkedéseket a kormány. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint egyebek mellett létrejön a terrorellenes koordinációs bizottság, és négy terrorkészültségi fokozatot lehet életbe léptetni.
Továbbra is fennáll egy újabb merénylet veszélye, ezért április 10-ig meghosszabbították a terrorkészültséget Párizsban.
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit hatóságok hamarosan elrendelhetik a legmagasabb szintű terrorkészültséget, mivel attól tartanak, hogy dzsihadista csoportok Nagy-Britanniában is a párizsi vérengzéshez hasonló terrorcselekményre készülnek.
Bár konkrét terrorcselekmény előkészületéről a titkosszolgálatoknak nincs tudomásuk, pénteken a második legmagasabb terrorkészültségi fokozatot rendelték el az Egyesült Királyságban. David Cameron az intézkedést az Iszlám Állam fokozódó tevékenységével indokolta. 500 veszélyes brit állampolgárról tudnak, több lesz a fegyveres rendőr az utcákon.
Már nincs érvényben a legmagasabb, négyes fokozatú terrorkészültség Belgiumban, hármasra mérsékelték a szintet, két nappal a brüsszeli terrortámadások után – közölte a belgiumi válságközpont. Jan Jambon belga belügyminiszter egy csütörtök esti tévéinterjúban megerősítette ezt, és elmondta, hogy az erről szóló döntést a Fenyegetésértékelési Elemző Testület hozta meg.
A látványos biztosítás az elrettentést szolgálja a főtanácsadó szerint.
Belga lapok szerint orgiát rendeztek az egyik brüsszeli rendőrőrsön, ráadásul éppen akkor, amikor a legmagasabb fokú terrorkészültség volt érvényben Belgium fővárosában.
A belga média szerint a legmagasabb, négyes fokozatról hármasra csökkentették a terrorkészültség szintjét Brüsszelben – jelent meg a hír csütörtök délután. Hivatalos megerősítés csak később érkezett. A Reuters szerint Kris Peeters gazdasági miniszter erősítette meg a flamand televíziónak, hogy ilyen döntés született.
Hétfőn is meghosszabbították a legmagasabb szintű, négyes fokozatú terrorfenyegetettségi készültséget Brüsszelben és térségében – jelentette be Charles Michel belga miniszterelnök hétfő este a nemzetbiztonsági tanács ülése után. Ez azt jelenti, hogy kedden is zárva lesz az iskolák, és a metró sem nyitják még meg, csak valószínűleg szerdától.