Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Minden biztonsági intézkedést fenntart vagy egy fokozattal megemel Magyarország a határokon – jelentette be a miniszterelnök az operatív törzs ülése után szerda reggel.
Orbán Viktor elmondta: fenntartják a kettes terrorfokozatot és a Terrorelhárítási Központ teljes riadóját, fokozott rendőri készültséget rendeltek el Magyarország egész területére, valamint továbbra is érvényben tartják a migrációs válsághelyzetet.
A kormányfő utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a szerdai kormányülésre minden olyan, a terrorizmussal kapcsolatos tervezetet készítsen elő, amely korábban politikai viták miatt megrekedt – ilyen például az a vitatott alkotmánymódosítás, amely terrorveszélyhelyzet esetén olyan felhatalmazást adna a kormánynak, hogy a parlament kontrollja nélkül is intézkedhetne.
Felturbóznák technikailag a titkosszolgálatot
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarországnak technológiai fejlesztéseket kell végrehajtania, fel kell zárkóznia azokhoz az országokhoz, amelyek a legjobb technikai felkészültségű titkosszolgálattal rendelkeznek. "Technológiákat fogunk vásárolni, képzéseket, oktatásokat fogunk tartani" – ígérte.
Hozzátette: az emberek mindebből azt tapasztalják majd, hogy sok rendőrt fognak látni, valamint bizonyos helyeken, főleg a repülőtéren páncélozott eszközöket is. Az utcákon járőröző katonai rendészekkel lehet majd találkozni, és a hatóságok figyelik "az információ továbbítására használatos eszközöket".
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a keddi robbantások célpontja nem Belgium volt, hanem Európa, ezért úgy kell tekinteni, hogy a támadás Magyarország ellen is irányult, de szerencsére nem Magyarország területén történt. Mivel azonban Magyarország is az Európai Unióhoz tartozik, fel kell készülni a veszélyre, és itt is minden szükséges intézkedést meg kell hozni – mondta.
Az operatív törzs ülésén részt vett Hajdu János, a TEK főigazgatója, valamint Papp Károly országos rendőrfőkapitány is.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.