Krausz megbocsátotta volna Tóth Gabi afférját, ha az csak egyéjszakás kaland lett volna
Erről beszélt legalábbis egy jól értesült ismerős a bulvársajtónak.
Erről beszélt legalábbis egy jól értesült ismerős a bulvársajtónak.
hvg.hu
"Egy életút megtörése sosem könnyű", fogalmazott az egykori pap a témában írt véleménycikkében.
hvg.hu
Azzal, hogy a Fidesz az elmúlt tizenhárom évben a gazdaságot, az államigazgatást, a kultúrát, a médiát is leuralta, és mindenkitől a rezsim ideológiájához illeszkedő egyszínűséget várt, akaratlanul ugyan, de a NER kötelékeiben lévő és a párt által kevésbé kontrollálható figurák botrányait is államosította. Tóth Gabi, a Mészáros-házaspár, de még Pálffy István esete is azt mutatja, hogy az érintettek rég elvesztették autonómiájukat, és csak statiszták a saját botrányaikban.
Dezső András
Az Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye segédpüspöke az Indexnek adott interjúban nyilvánított keresztényi véleményt a nagyot szóló válásról.
hvg.hu
A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója is megszólalt a nagy vihart kavaró szakításról. Demeter Szilárd azt mondta, fogalma sincs, ki és mi alapján ítélte Tóth Gabinak az Év előadónője díjat
hvg.hu
A szemünk előtt olvad le Tóth Gabi arcáról az a máz, amelyet a nemzeti-keresztény-ősanya címkékből kent magára az elmúlt években. De ez a máz a rendszer máza is, Tóth-Krauszék, ahogy korábban Varga Juditék válását éppen ezért nehéz nem a családi ügyekben kioktató és előíró hozzáállást képviselő NER hitelességi problémájaként is nézni.
A stylist a Tóth-Krausz válás szélesebb társadalmi-politikai vonatkozásait feszegeti a TikTokon.
hvg.hu
Az énekesnő, akinek szerda óta a válásától hangos az ország, az egyik táncosával pózolt egy quadon.
hvg.hu
Hiszen ha valaki, akkor Tóth Gabi és az Ismerős Arcok ez évben is maradandót alakított – igaz, aligha zenei téren, de az másodlagos.
A családban azt tanulta, mindenkinek a magánügye Istennel való kapcsolata, de szerinte a világ megváltozott, felborult az egyensúly, el akarják törölni a hitet.
hvg.hu
Közös fotó is született.
unknown
Népi motívumokkal díszített szettben állt a közönség elé.
hvg.hu
Nem szereti a NER-énekesnő megnevezést sem.
hvg.hu
A kormánybiztos feladatkörébe beletartozik a Petőfi 200 programsorozat is. Demeter Szilárd természetesen beszólt az „ellenzéki sajtónak" is, és megmagyarázta, miért vitte be saját zenekarának koncertjét a Petőfi Irodalmi Múzeumba.
hvg.hu
Az énekesnő nemrég kórházba került, de már jó van.
hvg.hu
Az énekesnőnek Tapolcán lett volna jelenése Navracsics Tibor társaságában.
hvg.hu
Néha sírva, de interjút adott Tóth Gabi, aki állítja, hogy a tavalyi Eucharisztikus Kongresszus után indult ellene gyűlölethullám. Visszaszúrt Fluornak is, aki viszont Twitterén nemrég már azt írta, unja az egész óra témát.
hvg.hu
A rapper elmagyarázta, miért tartja álszentnek az énekesnőt.
hvg.hu