Pluszban zártak az ázsiai tőzsdeindexek, de a befektetők óvatosak
Erősödtek a tőzsdeindexek a vezető ázsiai piacokon szerdán, de a befektetők óvatosak az uniós csúcs előtt.
Erősödtek a tőzsdeindexek a vezető ázsiai piacokon szerdán, de a befektetők óvatosak az uniós csúcs előtt.
MTI
Mérsékelt nyereségen álltak a New York-i értéktőzsdék vezető indexei a keddi kereskedés vége előtt mintegy két órával.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,15 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel, 16 901,31 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
MTI
Háromnapi gyengülés után kedden sem tudott erősödni a nyugat-európai tőzsdék nagy része. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,02 százalékos napi emelkedéssel 986,62 ponton zárt, 1,47 százalékkal tavaly év végi értéke alatt.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 51,65 pontos nyitás után tovább emelkedett kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 16 919,98 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 113,82 pontos, 0,68 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 62,17 ponttal magasabb.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,65 pontos emelkedéssel, 16.857,81 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,31 százalékkal erősödött.
MTI
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn harmadik napja gyengültek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,49 százalékos napi csökkenéssel 987,00 ponton zárt, 1,44 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Nem egészen egy hétig "bírta" 1.000 pont fölött ez a mutató. Utoljára június elsején zuhant nagyobbat, mint most.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 426,43 pontos, 2,47 százalékos csökkenéssel, 16.806,16 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Richter kivételével csökkent az előző napi záráshoz képest.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 81,06 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 81,06 pontos nyitás után tovább csökkent hétfőn délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 031,15 ponton állt, ami a pénteki záró értékéhez képest 201,44 pontos, 1,17 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 120,38 ponttal alacsonyabb.
MTI
Veszteségbe csúszott hétfőn az ázsiai tőzsdék többsége, elemzők szerint azért, mert a befektetők kerülik a kockázatot a héten esedékes európai csúcstalálkozó előtt.Tokióban a tőzsde vezető részvényeinek árfolyamát követő Nikkei225 index 63,73 ponttal, 0,72 százalékkal 8734,62 pontra, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index pedig 5,70 ponttal, 0,76 százalékkal 745,22 pontra esett.
MTI
Két veszteséges nap után megint gyengülő indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,59 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,36 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,63 százalék, a legnagyobb európai vállalatok részvényeinek árfolyamét követő EU Stoxx 50 index 0,61 százalékkal esett.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,06 pontos csökkenéssel, 17 151,53 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest ez 0,47 század százalékos gyengülés.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,59 pontos, 1,49 százalékos csökkenéssel, 17.232,59 ponton zárt pénteken.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 92,03 pontos nyitás után tovább csökkent pénteken kora délutánig.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 92,03 pontos nyitás után tovább csökkent pénteken délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 358,58 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 134,60 pontos, 0,77 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 42,57 ponttal alacsonyabb.
MTI
Gyengüléssel nyitottak a vezető európai tőzsdeindexek pénteken. A londoni FTSE-100 index 0,87 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,94 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,74 százalékos mínuszban kezdte a hét utolsó kereskedési napját.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,03 pontos csökkenéssel, 17 401,15 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,53 század százalékos gyengülés.
MTI
A tokiói értéktőzsde irányadó mutatója szerény csökkenéssel, jóval napi mélypontja felett zárt pénteken. A börze irányadó Nikkei225 indexe 0,23 százalékos gyengüléssel 8798,35 ponton fejezte be a napot. Napközbeni mélypontja 1 százalék veszteség volt. Egy hete pénteken majdnem kétszáz ponttal alacsonyabban zárt az index.
MTI
Több mint egy százalék mínuszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés leállítása előtt körülbelül két órával. Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,47 százalékkal 12 635,60 pontra gyengült. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,90 százalékkal 2874,83 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 1,71 százalékkal 1332,56 pontra süllyedt.
MTI