#tőzsde


Pesszimista hangulatban gyengültek az európai tőzsdeindexek

A kezdeti erősödés után gyengültek hétfőn a nyugat-európai értéktőzsdék indexei. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,11 százalékos napi csökkenéssel 1217,30 ponton végzett, 7,35 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Napközben új négy és félévi csúcsot ért el 1220,94 ponton.


Pozitív nap, alacsony forgalom a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,62 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 18 378,30 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.


Vesztett nyereségéből délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 13,81 pontos nyitás után előbb emelkedett, majd csökkent hétfőn, kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 327,31 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 8,63 pontos, 0,05 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 5,18 ponttal alacsonyabb.



Enyhe pluszban kezdte a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,81 pontos emelkedéssel, 18 332,49 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,08 százalékkal erősödött.



Amerika húzta a csúcsra az európai tőzsdeindexeket

Ötéves csúcson zárták a pénteki kereskedést a nyugat-európai tőzsdeindexek annak köszönhetően, hogy az Egyesült Államokban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma áprilisban, a munkanélküliségi ráta pedig a 2008 decemberi szintre csökkent.


Amerikai hírek segítették a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,07 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 18 318,68 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,78 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak a csütörtöki záráshoz képest.



Pluszban van a BUX, de alacsony a BÉT forgalma

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 15,46 pontos nyitás után enyhén emelkedett péntek kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 317,95 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 76,34 pontos, 0,42 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 60,88 ponttal magasabb.



Hullámzás után pluszban zárták az európai tőzsdeindexek

Kissé javultak zárás felé a nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön, napközben pedig vegyesen teljesítettek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,49 százalékos napi előrelépéssel 1207,40 ponton végzett, 6,48 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.


Mínuszba zuhant zárásra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,46 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 18 241,61 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek a keddi záráshoz képest.



Pluszban maradt délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 55,16 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 301,35 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 15,28 pontos, 0,08 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 70,44 ponttal magasabb.





Leeresztettek zárásra az európai tőzsdeindexek

Gyengült kedden a nyugat-európai értéktőzsdék többsége. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,22 százalékos napi visszalépéssel 1200,30 ponton végzett, és már a tizenegyedik hónapot zárta magasabban, mint az előzőt, ezúttal 0,96 százalékkal.