Román kormányalakítás: Iohannis kiment a tüntetők közé
A román államfő meghallgatta a demonstrálók követeléseit. Elmélyült eszmecserére nem igazán volt lehetőség, főleg üvöltözésből és lökdösődésből állt a párbeszéd.
A román államfő meghallgatta a demonstrálók követeléseit. Elmélyült eszmecserére nem igazán volt lehetőség, főleg üvöltözésből és lökdösődésből állt a párbeszéd.
MTI
Harmadik napja tüntettek a rendőrök csütörtökön Szófiában és Bulgária számos városában fizetésüknek és szociális juttatásaiknak a 2016-os költségvetési tervezetben előirányzott megkurtítása ellen tiltakozva.
MTI
Szélsőjobbosok szimpátiatüntetést szerveznek Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett szombatra, a párizsi magyar nagykövetség épületéhez – derül ki a radikálisan iszlám-ellenes Riposte-Laïque hírleveléből.
hvg.hu
Az eddigi, részben sikeres tüntetést követően ismét ezrek vonultak utcára, hogy felelősségre vonják a Victor Ponta vezette kormány tagjait, akik felelősek lehetnek a hétvégi diszkótűz áldozataiért. A tüntetések azonban feltöltődtek korrupcióellenes tartalommal is, Victor Ponta ellen hónapok óta okirathamisítási vádak fogalmazódtak meg, de nem csak őt, hanem az ellenzéket is kritizálják.
hvg.hu
A román miniszterelnök azt követően távozik posztjáról, hogy kedd este a hatalom elleni tüntetéssé alakult át a pénteki tragikus diszkótűz miatt hirdetett demonstráció.
hvg.hu
Több mint tízezer felháborodott ember vonult utcára Bukarestben kedden a több mint 30 halálos áldozatot követelő tűzvész felelősségét egymásra hárító hatóságok, a kerületi polgármester és a kormány lemondását követelve.
MTI
Pontosan mikor és honnan indultak a tüntetések 1956 október 23-án? Honnan érkeztek a főszereplők? A forradalmárok közül kiket ítéltek halálra? Melyik elhíresült beszédet mondta Nagy Imre, és melyiket nem? Töltse ki tesztünket az 1956-os forradalom eseményeiről!
Hercsel Adél
A Fidesz székház "megvédéséről" elhíresült Sz. Ferenc egy régebbi fradista ismerősével keveredhetett vitába, amely következtében egy fegyver is elsült.
hvg.hu
Nem jelentette be a szeptemberi tüntetését időben, ezért 50 ezer forintot kellene fizetnie büntetésként a szervezet szóvivőjének. Az, hogy nem lehetett pontosan tudni előre, mikor lesz az, ami ellen tiltakozni akartak, a jelek szerint mellékes. A szervezetnek a TASZnyújt jogi segítséget, ha szükség lesz rá.
Dercsényi Dávid
Egy éve jött létre Németországban a Pegida (Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen) mozgalom. Ez alkalomból nagy tüntetést tartanak hétfő este Drezdában. Az idegen-, bevándorlás- és muzulmánellenes mozgalom tüntetésein az utóbbi hetekben 8-10 ezer ember vesz részt, hétfő este is hasonlóan alakult a létszám. Több ellentüntetést is szerveztek, a rendőrség nagy erőkkel igyekszik megakadályozni az összecsapásokat. Az este 8 órai adatok szerint a szórványos összecsapásokban az egyik pegidás súlyosan megsebesült. A képek egyikén egy tüntető egy újság felnagyított címlapját emeli a magasba, amelyen Orbán Viktort idézik: Európa az európaiaké.
MTI
MTI
hvg.hu
Az európai civilek díját nyerte el a tavaly ősszel kezdődött tüntetéssorozat. Az indoklás szerint ez volt az első eset, hogy az Orbán-kormány az állampolgárok ellenállása miatt tett le egy intézkedéstől. A díjat Strasbourgban adják át a héten.
hvg.hu
A német tulajdonban lévő AKE Kft. és Güntner Kft. munkavállaló-ellenes fellépései miatt és a szakszervezeti szervezkedés szabadságának biztosítása érdekében demonstrál hétfőn Szombathelyen, Tatán és Budapesten a Vasas Szakszervezeti Szövetség.
MTI
A Budapesti Rendőr-főkapitányság alaptörvény-ellenesen tiltott meg egy tavalyi tüntetést a Kúria előtt a Markó utcában, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pedig szintén alaptörvény-sértő módon hagyta ezt jóvá – mondta ki hétfőn az Alkotmánybíróság.
Több százan bicikliztek körbe-körbe a Lánchídon, hogy felhívják a híd felújítását tervezők figyelmét arra, hogy nem csak autósok közlekednek a városban. A biciklis szempontból járhatatlan híd a buszoknak is horror: a demonstráló civilek szerint ennek a két közlekedési módnak a preferálása egész Budapestnek jó lenne.
unknown
Noha szinte minden ellenzéki párt összefogott az ellen, hogy a kormány eladja a még megmaradt állami földeket, mindössze pár száz ember demonstrált hétfőn a "földrablás" ellen.
hvg.hu
Az állami termőföldek eladása ellen demonstráltak az LMP kezdeményezésére az ellenzéki pártok a Kossuth téren, hétfőn kora este.
MTI
Csütörtöktől nem tankolhatnak Nepálban az autósok, mivel gyakorlatilag elfogyott a benzin amiatt, hogy az új alkotmány ellen demonstráló tömegek napok óta blokád alatt tartanak két átkelőhelyet az ország fő ellátójának számító Indiánál. Az üzemanyag vásárlására vonatkozó korlátozás egyedül a buszokra és az állami járművekre nem érvényes.
MTI
A volt NDK területén található Erfurtban ötezren vonultak fel. Számos neonáci is megjelent a jobboldali populista párt tüntetésén. A résztvevőkkel szemben mintegy 500 ellentüntető állt ki, de tettlegességre nem került sor.
MTI
9,4 millió forint kártérítést ítéltek meg kedden a volt Magyar Gárda 13 tagjának, akik 2009-ben a szervezet feloszlatása ellen tüntettek. A tüntetésnek könnygázzal vetett véget a rendőrség, és a Fővárosi Törvényszék álláspontja szerint a rendőri fellépés túlzó volt.
hvg.hu