Nigéria: szélsőséges iszlamisták támadásában többen meghaltak
Legalább húsz szélsőséges fegyveres meghalt egy északkelet-nigériai katonai támaszpont elleni támadásban - közölték szemtanúk és illetékesek.
Legalább húsz szélsőséges fegyveres meghalt egy északkelet-nigériai katonai támaszpont elleni támadásban - közölték szemtanúk és illetékesek.
Autóval üldözték és baseballütővel támadtak a német ARD televízió urbanizációról forgató tévéseire Kínában. A héten két, újságírókat érintő atrocitás is történt az országban.
Az olimpiai bajnok kalapácsvető egy postással keveredett nézeteltérésbe, de vádlója meg sem jelent a bíróságon - írja a Blikk.
A Magyar Honvédség még arra az időre sem lenne képes megvédeni az országot egy esetleges támadás esetén, amíg a NATO katonai gépezete beindulna - mondta a hvg.hu-nak Kovács Gyula. A megszüntetett pécsi tüzérdandár egykori parancsnokhelyettesével beszélgetünk a Honvédség szerinte tarthatatlan állapotáról, a folyamatos leépítésekről, a vízfejről, és a mindenkori miniszterek által elkezdett, befejezetlen "haderő reformokról".
Komodói sárkány támadott és sebesített meg súlyosan egy idegenvezetőt egy indonéziai nemzeti parkban.
Az incidens a Balitól mintegy 400 kilométerre található Rinca szigetén történt. A varánusz a szájában lévő méregmirigyek segítségével bénítja meg áldozatát. Az utóbb három évben két embert is komodói sárkány ölt meg, de ezúttal nem történt tragédia.
Életveszélyesen megsérült egy 26 éves férfi, akire a földön fekve, összeverve találtak meg járókelők Miskolcon. Már elfogták azt a férfit, akit a támadással gyanúsítanak.
Meghalt egy 47 éves nő, akit a saját kutyája támadott meg hétvégén Sárbogárdon - közölte a rendőrség hétfőn.
Iszlamisták támadták meg Kairóban egy ellenzéki párt központját szombat este, amikor megkezdődött a népszavazáson leadott szavazatok összeszámlálása - közölték a hatóságok.
Kormányhonlapok elleni kibertámadások millióit kellett kivédenie Izraelnek a gázai övezeti hadművelet kezdete óta - írja a RIA Novosztyi orosz hírügynökség hétfőn a Daily Star című libanoni újságra hivatkozva, amely Juval Steinic izraeli pénzügyminisztert idézte.
A szíriai kormányerők hétfőn nagyszabású támadást indítottak a közép-szíriai Homsz felkelők kezén lévő negyedeinek visszafoglalására - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Tizenhét éves nevelt fiát akarta megölni a gyanú szerint vasárnap láncfűrésszel egy 51 éves férfi.
Több mint száz felkelő támadta meg a világ egyik legnagyobb ananászültetvényét a Fülöp-szigeteken - közölték szerdán a helyi hatóságok. A maoista Új Népi Hadsereg fegyveresei kedd este jelentek meg a Del Monte Phillippines vállalat Bukidnon tartományi birtokán.
Megvertek öt magyar fiatalt vasárnap hajnalban Szabadka központjában – közölte a vajdasági magyar sajtó. A szabadkai Pannon RTV televízió híradása szerint a "tíznél is népesebb szerb ajkú társaság" azért támadt a magyarokra, mert magyarul beszéltek.
Vagyonőröket támadott meg két ismeretlen csütörtökön Kőbányán, a tettesek a vagyonőröknél lévő táskát megkaparintották, a rendőrség fegyveresen elkövetett rablás miatt indított eljárást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrségi honlapon.
Egy ismeretlen merénylő megpróbált rálőni kedden Koppenhágában egy neves iszlámbíráló újságíróra, de utóbbinak sikerült megvédenie magát, és nem sérült meg a támadásban - közölte a rendőrség és az újságíró által vezetett jogvédő csoportok.
Már december közepén védelmet és segítséget kért, de nem kapott a moszkvai Nagyszínház vezetőjétől Szergej Filin művészeti igazgató, akinek az arcába savat fröccsentett egy ismeretlen támadó múlt csütörtökön - írta kedden a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap.
Újabb légicsapásokat mért Törökország a kurd lázadók észak-iraki állásaira, annak ellenére, hogy már tárgyalnak a megbékélésről – közölték szerdán katonai forrásból.
Kövekkel és tojásokkal dobálták meg Azerbajdzsánban Isa Gambar ellenzéki vezető konvoját, amely egy kampányrendezvényre tart - közölte hétfőn az Amnesty International nemzetközi emberi jogvédő szervezet.
Rátámadt a mentősökre a fővárosban vasárnap egy részeg férfi, akit detoxikálóba akartak szállítani, a mentőautó sofőrje nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-t.